Index Vakbarát Hírportál

Majdnem tízezer magyar fiatal vesz rész a Honvéd Kadét Programban

2024. június 13., csütörtök 15:07

Csütörtökön csatlakozott a 150. magyar iskola a Honvédség Kadét Programjához, melynek első évfolyamosai már be is fejezték tanulmányaikat.

Szeptembertől 9500 magyar fiatal vesz részt a Honvéd Kadét Programban – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kadétprogramhoz csatlakozó 150. iskola együttműködési megállapodásának aláírásán.

„A Honvéd Kadét Program a honvédelmi ágazat egyik legsikeresebb programja, nem az a fontos, milyen világot hagyunk a gyermekeinkre, hanem, hogy milyen gyermekeket hagyunk a világra. Ennek a gondolatnak nincs jobb, szívünkhöz közelebb álló példája és lehetősége” – mondta.

A miniszter beszélt arról is, hogy a katonai hivatás rendkívül magasztos, ezért is fontos a katonák anyagi elismerése is, a tárca pedig is törekszik arra, hogy a katonai pálya anyagi és társadalmi elismertségét tovább növeljék.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel nemrég az Index is interjút készített, amely ide kattintva olvasható el.

Rovatok