Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, milyen állapotban vannak a kőszegi buszbalesetben megsérült gyerekek

2024. június 13., csütörtök 16:51

Kiengedték a kórházból azokat a kiskorúakat, akik a szerdán, Kőszegnél történt buszbalesetben sérültek meg. A későbbiekben pszichológustól is segítséget kaphatnak.

Mint korábban írtuk, szerdán délelőtt árokba borult egy gyerekeket szállító autóbusz. Az utasok a tetőablakon kimászva hagyták el a járművet. Hatan sérültek meg a balesetben, őket kórházba vitték.

A Bors azóta arról értesült, hogy mind a hat sérült gyermek elhagyhatta a kórházat, ugyanis csak könnyebb sérüléseket, jellemzően zúzódásokat és karcolásokat szenvedtek.

Hálásak vagyunk az égieknek, hogy nem történt nagyobb baj. A gyerekek kisebb sebei biztosan hamar begyógyulnak, de kérdés, mi lesz a lelkükkel. 

 – mondta a lapnak egy helyi lakos. 

Az egynaposra tervezett, szerencsétlenül alakult osztálykirándulás után csütörtökön az érintett gyerekeknek nem volt kötelező az iskolába bemenniük, ám a legtöbb diák mégis megtette ezt. A baleset egy ideig még beszédtéma lesz köztük, és ha a szülők, illetve a pedagógusok szükségesnek látják, pszichológus is a rendelkezésükre áll majd. 

A lap azt is megjegyezte, hogy a szerencsétlenség a szülőket jobban megviselte, mint a nyolcéves gyerekeket. Mint írták, a kisdiákok a helyszínen a legnagyobb fegyelemben várták a mentőket, és sérültek pedig jól viselték a kórházi vizsgálatokat.

Rovatok