Index Vakbarát Hírportál

Napszemüveget elő, jön az igazi nyár és a kánikula

2024. június 14., péntek 06:08

Enyhén csapadékos időre kell számítani, napközben akár 23–24 fok is lehet, hétvégére pedig már 30 fokot is mutathatnak a hőmérők.

A felhős éjszakai időjárást napsütés váltja pénteken – írja a HungaroMet. Napközben keleten elsősorban a gomolyfelhők, míg a nyugati országrészben a növekvő fátyolfelhők mellett várható sok napsütés. Zápor csak elvétve alakulhat ki.

A keleti felhős részeken fokozatosan szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt a nap, közben nyugat felől fátyolfelhőzet sodródik fölénk, amely fokozatosan meg is vastagszik, és délután egyre jobban szűri a napsütést. Legfeljebb elvétve lehet gyenge csapadék.

Az északias szelet elsősorban a keleti harmadban élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23, 24 fok körül várható.

Hétvégére sem kell eltennünk a napszemüveget

Szombaton sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, késő délutántól azonban az északi, északnyugati országrészben elszórtan záporokkal, zivatarokkal kell számolni.

A déli, délkeleti szél sok helyütt megélénkül, néhol megerősödik, majd estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul az áramlás. Hajnalra 8 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet, délután 25, 29 fok várható.

Vasárnap helyenként ugyancsak előfordulhatnak kisebb záporok, zivatarok, valamint az északnyugati, nyugati szél felerősödhet, a nap azonban teljes ragyogással vár bennünket. 

Az összefüggőbb felhősávok kelet, északkelet felé távoznak. Mögöttük gomolyfelhőkre, sok napsütésre számíthatunk. Zivatarban erős lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a csúcsérték pedig 25 és 30 fok között valószínű.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

Rovatok