Index Vakbarát Hírportál

Jobbulást és kitartást már elegen kívántak Karsai Dánielnek, ő jogvédelmet vár

2024. június 15., szombat 16:07

Karsai Dánielt, a gyógyíthatatlan ALS-ben szenvedő alkotmányjogászt bár csalódásként érte az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése, amelyben vele szemben a magyar államnak adtak igazat, azonban extra energiát is jelentett számára. Úgy látja, hogy már elegen kívántak neki jobbulást és kitartást, a bíróságtól inkább jogvédelmet várna. Kijelentette, hogy a kormány nem ünnepelhet győzelmet, ugyanis ügye újratárgyalását kérelmezi, amit halála után a testvére visz tovább.

„Feldühített a döntés” – mondta Karsai Dániel az RTL Híradónak arról, hogy a strasbourgi bíróság csütörtökön elutasította a beadványát. Az ítélet a gyógyíthatatlan ALS-ben szenvedő alkotmányjogász szerint azonban nem jelent teljes vereséget, ugyanis az élet végi döntések jogát nem tiltották meg.

Karsai még 2023 szeptemberében fordult a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB), mivel az alkotmányjogász szerint a magyar állam sérti az egyén alapvető emberi jogait, illetve az emberi méltóságból fakadó önrendelkezési jogot, amiért Magyarországon nem engedélyezett az aktív eutanázia, illetve azért, mert a magyar jog büntetheti a külföldön méltóságteljes eltávozásban segítséget nyújtókat, azaz a családtagokat, a barátokat vagy az ebben részt vevő orvosokat.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, ügyéről június 13-án, csütörtökön hozott ítéletet az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). A bíróság Karsai és a magyar állam közötti perben a magyar államnak adott igazat, emiatt elutasította az alkotmányjogász keresetét.

„Az első gondolat a csalódás volt” – mondta Karsai Dániel, aki azonban nem adja fel, sőt, az ítélet extra energiát adott neki. „Fel vagyok pörögve, mert feldühített a döntés” – tette hozzá. Érzéseit fokozza, hogy a nyolcvanoldalas ítélet egyik pontjában elismerik a szenvedését, amire szerinte semmi szükség.

Jobbulást meg kitartást már túl sokan kívántak, a bíróságtól jogvédelmet várok el

– fogalmazott az alkotmányjogász, aki kétszer is elolvasta a bíróság érvelését, és úgy látja, hogy az nem jelent teljes kudarcot számára, ugyanis nem vetik el az élet végi döntés jogát, csak annak bevezetését bízzák a tagállamokra.

Tehát a kormány nem ünnepelhet győzelmet

– jelentette ki Karsai Dániel.

Az EJEB döntésében kimondta, hogy Magyarországnak joga van arra, hogy fenntartsa az asszisztált öngyilkosság abszolút tilalmát. Többek között a lehetséges visszaélések kockázatai, a nyújtásával kapcsolatos politikai döntések, illetve az államoknak e kérdésben biztosított jelentős mérlegelési jogköre miatt.

Újratárgyalást kérelmeznek, nem sietik el

A strasbourgi bíróság Nagykamarájához hamarosan újratárgyalási kérelmet nyújtanak be az ügyben, azonban a munkával nem kapkodnak. Az újabb tárgyalást őszre, a döntést körülbelül egy év múlva várja Karsai Dániel.

Ha holnap meghalok, a testvérem viszi tovább az ügyet, szóval ezért nem fogunk sietni

– mondta az alkotmányjogász. Úgy látja, hogy az elmúlt kilenc hónapban kiderült, hogy az élet végi döntéshez való jogot a magyar társadalom többsége támogatja, ami nagy siker.

Az utolsó leheletemig fogok küzdeni

– hangsúlyozta Karsai Dániel, akinek a csapata nem adja fel a népszavazási kezdeményezést sem. Most új kérdést fogalmaznak meg az aktív eutanáziáról, és várhatóan két hét múlva nyújtják be.

Rovatok