Index Vakbarát Hírportál

Emberéletet követelt a figyelmetlen kanyarodás

2024. június 17., hétfő 11:28

A Balassagyarmati Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 64 éves balassagyarmati férfival szemben, aki az elsőbbségi szabályokat megszegve okozott a másik autóban utazó nő halálával járó balesetet.

A férfi 2023. november 9-én 9 óra előtt Tolmács felől a 2. számú főút irányába vezette gépkocsiját, ahol balra, Rétság felé akart kanyarodni. Az útkereszteződésben lassított, majd meg is állt, mert balra tekintve látta, hogy onnan a külső sávban egy kamion érkezik – tájékoztatott közleményben az ügyészség.

A kamion mellett, a belső forgalmi sávban azonban egy személygépkocsi is érkezett, amit a nagy kiterjedésű nyerges vontató és félpótkocsija takaró hatása miatt a vádlott nem észlelt.

Amikor a kamion vezetője lassított, és jobbra indexelt, majd meg is kezdte a kanyarodást Tolmács felé, a vádlott elindult, keresztezte a külső forgalmi sávot, majd a belső sávban érkező személygépkocsi féktávolságán belül az elé hajtott.

A balról érkező személyautó vezetője azonnal fékezett, de már nem volt lehetősége a járművek ütközésének elkerülésére, 54-58 kilométer per óra sebességgel a vádlotti autó bal oldalának ütközött.

A baleset következtében a vétlen autó vezetője nyolc napon túl gyógyuló, utasa pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítása után a szakszerű egészségügyi ellátása ellenére életét nem lehetett megmenteni.

A baleset oka az volt, hogy a vádlott megszegte a KRESZ elsőbbségre vonatkozó szabályait. Ha a vádlott az elindulásával megvárta volna a járműszerelvény jobbra kanyarodásának befejezését, meggyőződhetett volna arról, hogy a főútról jobbra kanyarodó járműszerelvény mellett halad a védett főúton elsőbbségi helyzetben haladó személygépkocsi, így meg tudta volna adni neki az elsőbbséget.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádiratában a vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását és a közúti járművezetéstől eltiltást, valamint félmilliós bűnügyi költség megtérítését indítványozta.

Arra az esetre, ha a vádlott a bíróság előkészítő ülésén a bűncselekmény elkövetését beismeri, és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról, az ügyészség 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett szabadságvesztést és 3 év járművezetéstől eltiltást indítványozott neki.

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.

Rovatok