Az elmúlt időszakban többször is előfordult, hogy a betegek az Országos Mentőszolgálat munkatársaira támadtak. Most az intézmény megelégelte a helyzetet, és közölte, hogy „ez így nagyon nincs rendben”.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a Facebookon számolt be arról hétfőn, hogy az elmúlt két hónapban több mint 20 esetben támadtak rá bajtársaikra mentés közben. Állításuk szerint a legtöbb esetben a támadó maga a beteg volt, akit próbáltak ellátni az életmentők, de olyan is előfordult, hogy a hozzátartozók váltak agresszívvá a helyszínen.
Volt, hogy egy beteg kórházba szállítás közben kezdte késsel fenyegetni bajtársunkat, de legtöbbször ököllel vagy lábbal estek neki a mentőknek, többször komoly sérülést okozva ezzel
– írták.
Közölték azt is, hogy az életmentő hivatást azért választották a mentősök, hogy bajbajutottakon segítsenek, ennek pedig testi épségük, akár életük veszélyeztetése nem képezhetné részét. A támadások, fenyegetések ezt a segítségnyújtást akadályozzák, és a beteg ellátását is ellehetetleníthetik – áll a közleményben.