Index Vakbarát Hírportál

Egy év után sem tudni, pontosan miért zuhantak le a magyar pilóták Svédországban

2024. június 17., hétfő 06:14

Egy évvel ezelőtt zuhant le Svédországban a kisgép, amelyet a Wizz Air pilótái irányítottak. Az egyik áldozat édesapja elmondta, a mai napig sem kaptak választ arra, pontosan mi történt, és szerinte a svéd légiirányítás nem állt a helyzet magaslatán a baleset idején.

Mint megírtuk, egy évvel ezelőtt, június 19-én lezuhant egy kisrepülőgép Svédországban, két magyar utasát holtan találták meg. A propelleres sportrepülő Stockholmtól 120 kilométerre délnyugatra, Arkösund falunál csapódott egy tóba.

A roncsot és utasait – két 40–50 év közötti magyar állampolgárt – egy nappal később találták meg búvárok és helikopterek segítségével. Később kiderült, hogy a két magyar áldozat a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület vezetői és a Wizz Air pilótái voltak.

A Blikk beszámolója szerint

a hozzátartozók még egy évvel a baleset után sem kaptak megnyugtató választ a svéd hatóságoktól arra, hogy miért haltak meg a pilóták. 

Úgy tudni, a repülőgép Lengyelországban szállt fel, és a svéd fővárostól északnyugatra fekvő Dala-Järnába tartott, de menet közben az időjárás miatt megváltoztatta útirányát, és a Stockholmtól 100 kilométerre délnyugatra lévő Skavsta nemzetközi repülőtér irányába tartott. 

A svéd hatóságok a gép roncsait azóta már megvizsgálták, de nem jutottak közelebb a megoldáshoz. Korom Mihály, az egyik pilóta édesapja a lapnak azt mondta, videókonferencián számoltak be neki a vizsgálat eddigi eredményeiről, ám valójában nem adtak választ semmire. 

A vizsgálat szerint nem volt műszaki problémája a gépnek, és üzemanyagból sem szenvedtek hiányt. Az elhunyt pilóta édesapja nehezen fogadja el, hogy egy év elteltével sem tudják a részleteket, ezért egy 12-15 pontból álló kérdéssort küldött a svéd hatóságoknak.

Többek között azt is megkérdezte, hogy a svéd légiirányítók miért nem vették komolyabban, hogy a kisgép a viharzónába kerül és hogy mi lehetett az oka annak, hogy több száz méter magasságról hirtelen lezuhantak. Szerinte a légiirányítók nem álltak a helyzet magaslatán.

Rovatok