Index Vakbarát Hírportál

Gyulán jótékonykodott Várkonyi Andrea

2024. június 17., hétfő 15:38

A Kisangyalok II. Családi Napját rendezte az Együtt a Kisangyalokkal Mozgáskorlátozott Gyermekeket Támogató Alapítvány szombaton Gyulán, a Sanitas Diagnosztikai és Rehabilitációs Központban. A rendezvényt fővédnökként segítette Mészáros Lőrinc felesége.

A karitatív gondolkodás magánemberként és három alapítvány elnökeként is nagyon közel áll hozzám – mondta a Kisangyalok II. Családi Napjának fővédnöke. Várkonyi Andrea az Együtt a Kisangyalokkal Mozgáskorlátozott Gyermekeket Támogató Alapítvány gyulai rendezvényén mondott beszédet – írta a Beol.

Mint kifejtette, férjével, Mészáros Lőrinccel együtt komoly szerepet vállalnak rászorulók, illetve civil kezdeményezések támogatásában. Hangsúlyozta, hogy komoly kötődése van Békés megyéhez. Szülei nagyjából harminc évvel ezelőtt költöztek Szegedről Békésbe, édesanyja a gyulai kórházban, édesapja a békéscsabai kórházban dolgozott osztályvezető főorvosként. Így nagyon gyakran járt náluk, sőt, a békéscsabai kórházban még gyakorlaton is volt egyetemista korában.

2024 06 15 Gyula MWP 1391 Fotó: Kondella Misi Photography

Elárulta, hogy

édesanyaként nagyon szívesen megyek olyan helyre, ahol gyerekek vannak.

Hozzátette, a rendezvény jól szolgálta a közösségépítést, és arra is felhívta a figyelmet, hogy azoknak, akiknek bármilyen nehézségük van, mindig tudniuk kell, nincsenek egyedül, van egy támogató közeg, amelynek tagjaihoz fordulhatnak.

Várkonyi Andrea a köszöntőjét követően a lap kérdésére elmondta, orvoscsaládban nőtt fel, a szülei nagybetűs orvosok, így mindig azt látta, hogy édesapja és édesanyja sok embernek nyújt segítséget. Felidézte, hogy később pszichológus lett, ami ugyancsak ezt a célt szolgálta. Amikor már olyan helyzetbe került, akkor tévésként is igyekezett segíteni akár különböző szervezeteknek, akár magánembereknek. Az utóbbi időben a férjével összefogva mindezt nagyobb volumenben és alapítványi szervezeti szintre emelve tudta megtenni. Mostanra három alapítvány elnökeként is dolgozik, amelyeken keresztül nagyon sok és sokféle, önhibáján kívül nehéz helyzetbe került családnak és beteg gyermeknek, felnőttnek tudnak támogatást nyújtani.

A gyulai programról elmondta, helyi kötődése mellett azért különösen fontos számára a kezdeményezés, mert az egészségügyhöz kapcsolódó kérdések nagyon közel állnak hozzá, abban van leginkább otthon.

Az érzékenyítést is szolgálta a program

Seres Ábel, az alapítvány elnöke elmondta, első családi napjukat tavaly rendezték meg.

Indíttatásunk akkor is az volt, hogy a többségi társadalom számára bemutassuk a mozgáskorlátozottak világát. Ennek jegyében idén ismét olyan színpadi produkcióknak is helyet adtunk, amelyek ezt a célt szolgálták. Nagyon fontosnak tartjuk az érzékenyítést, hogy láttassuk, a mozgássérültek is mennyire közvetlenek és vidámak tudnak lenni

– részletezte elképzeléseiket.

2024 06 15 Gyula MWP 1164Fotó: Kondella Misi Photography

Szombaton az érdeklődők vívhattak, illetve akadálypályán tesztelhették tudásukat paralimpikonokkal. A Beszélő kezek a jelbeszédet állították fellépésük középpontjába, a budapesti Roll Dance kerekesszékes táncot adott elő. Emellett, a szórakoztató programok keretében fellépett az Energy Dance, a Power Beat, az Energy Dance, a Grácia Mazsorett, a Tick Tack Bábszínház, illetve az Alma együttes, és volt néptáncbemutató is. Előzetesen az említett érzékenyítés jegyében rajzversenyt hirdettek „Mindenki más, de mégis ugyanolyan...” címmel általános iskolások számára. Az alkotásokból kiállítást is berendeztek. Mustang élményautózás és számos egyéb program is színesítette az eseményt.

Rovatok