Index Vakbarát Hírportál

Cáfol a Belügyminisztérium, nem lesz elméleti testnevelés a gyakorlati órák helyett

2024. június 18., kedd 17:36

A Belügyminisztérium kedden közölte, hogy az elméleti képzés nem váltja ki a gyakorlati oktatást a testnevelés tantárgyon belül. A sajtóban megjelent valótlan állításokra közleményben reagáltak, hangsúlyozva, hogy a kerettanterv ugyan tartalmaz elméleti ismereti részt, de az azokat a tanulókat érinti, akik érettségi vizsgát kívánnak tenni testnevelésből.

A hétfőn a Népszavában megjelent hírre reagált a szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményben a Belügyminisztérium.

A lap korábban arról írt, hogy azokban az iskolákban, ahol a tornatermek szűkössége vagy hiánya miatt nem lehet szakszerűen megtartani a heti öt testnevelésórát, elméleti oktatás váltja fel a gyakorlati órákat.

A tárca ugyanakkor most cáfolta ezt az állítást, mint írták: „A kötelező testnevelés tantárgy kerettantervében szerepel elméleti ismereti rész, amely kiemelten azokat a tanulókat érinti, akik testnevelés tantárgyból kívánnak érettségi vizsgát tenni.”

A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program I. és II. ütemében az elmúlt időszakban 44 tornatermet adtak át; a III. ütemben további 45 létesítmény előkészítő munkálatai folyamatban vannak.

– olvasható a Belügyminisztérium kommünikjéjében.

Hangsúlyozták továbbá, hogy a tankerületekhez tartozó iskolák saját tornaterem hiányában másik köznevelési intézményben vagy a települési önkormányzat tulajdonában álló sportlétesítményben, az adott tankerület költségvetésének terhére szervezik meg a testnevelésórákat, így az oktatás minden tanuló számára, minden intézetben megoldott.

Rovatok