Index Vakbarát Hírportál

A Pénzügyminisztérium felrobbantásával fenyegetőzött egy részeg férfi

2024. június 19., szerda 08:56

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy 48 éves férfit, aki azzal fenyegetőzött valótlanul, hogy bombákat fog robbantani egy minisztériumi épületben.

A megállapított tényállás szerint a férfi április 4-én reggel ittasan bejelentést tett a segélyhívó vonalon keresztül, mely szerint a Pénzügyminisztériumban több bombát rejtett el. A segélyhívó munkatársa átkapcsolta a hívást a rendőrséghez, ahol az elkövető megismételte, hogy több bombát rejtett el a Pénzügyminisztérium budai várban található, felújítás alatt álló épületében. A fenyegetést követően a Pénzügyminisztérium két épületét is kiürítették, azokat tűzszerészek átvizsgálták, azonban robbanószerkezeteket nem találtak.

Az épületek átvizsgálása közel 3 és fél óráig tartott, és a kiürítésük több mint 1300 személyt érintett, írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.

A fővárosi rendőrök az elkövetőt azonosították, és az elkövetés napján őrizetbe is vették.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a férfit közveszéllyel fenyegetés bűntette  miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A Budai Központi Kerületi Bíróság vád szerint bűnösnek mondta ki a bűnösségét teljeskörűen beismerő, a cselekményt megbánó és a további tárgyaláshoz fűződő jogáról lemondó férfit, és őt 1 év – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.

Rovatok