Index Vakbarát Hírportál

Forgalomkorlátozás várható Budapest belvárosában, vélhetően a Pride miatt

2024. június 19., szerda 16:48

Egy felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz pénteken és szombaton Budapest V., VI. és XIV. kerületében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Mint ismert , június 22-én, szombaton tartják Budapesten a 2024-es Pride felvonulást. A szervezők Karácsony Gergelyt és Vitézy Dávidot is meghívták, ugyanis meggyőződésük, hogy politikusoknak ki kell állniuk demokratikus értékekért, beleértve az LMBTQ-közösség támogatását is. Vitézy azonban „válaszlevelében azt írta, hogy még sosem vett részt a felvonuláson, és csak abban az esetben jönne el, ha megválasztják Budapest főpolgármesterének”.

A rendőrség szerdán közölte a police.hu oldalon, hogy tilos lesz megállni pénteken 20 órától szombaton 22 óráig

Szombaton 10 órától 16 óráig lezárják a Podmaniczky utcát a Teréz körút és a Bajcsy-Zsilinszky út között, 16 óra 30 perctől 21 óráig pedig a Kós Károly sétányt. Szakaszos és időszakos lezárás lesz 15 órától 17 óráig a Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út – Hősök tere útvonalon. A BRFK arra kéri a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek.

Rovatok