Index Vakbarát Hírportál

Autójába tuszkolt egy gyereket, előtte többször is megütötte

2024. június 19., szerda 08:47

A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető a tehergépjárművének megrongálását kérte számon egy 12 éves gyermeken, akit emiatt többször megütött, majd a gyermeket akarata ellenére az autójába kényszerítette.

A vádirat szerint a vádlott tavaly április 20-án délután kiment a Kunszentmiklós környéki településen lévő krosszpályára, ahol négy gyermek – köztük a két sértett – éppen biciklizett. Meglátva a vádlottat, a fiúk igyekeztek eltekerni a pályáról. Hármuknak sikerült is, de a 12 éves gyermek kerékpárjának lánca leesett. A fiú tolta a kerékpárját, amivel így is elesett. A vádlott ekkor odalépett a földön fekvő sértetthez és a krosszpálya területén parkoló tehergépjárművének megrongálását számonkérte a gyermeken, akit többször megütött.

Félelmében a gyermek valótlanul egyik társát nevezte meg rongálóként, ezért a férfi autóval a többi gyermek után indult, míg a fiút felszólította, hogy el ne merjen menni. A gyerek ennek ellenére megpróbált elindulni, emiatt a vádlott visszament a sértetthez, a kerékpárját bedobta az árokba, majd a gyereket arra utasította, hogy szálljon be a kocsijába. A fiú félelmében ennek eleget tett.

A vádlott a város központjába ment, ahová pár perccel később megérkezett két krosszpályáról eltekerő gyerek. A férfi a gyerekekhez rohant, majd velük összeszólalkozott és a rongálóként megnevezett fiút egy alkalommal megütötte. A bántalmazás következtében a gyerekek könnyű sérüléseket szenvedtek.

Az ügyészség a férfit tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettével, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettével, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétségével vádolja.

Rovatok