Index Vakbarát Hírportál

PSZ-évértékelő: A pedagógusbér-emelés egyelőre nem oldotta meg a tanárhiányt

2024. június 20., csütörtök 16:05

Hogy érzed magad, oktatásban dolgozó? Személyes beszámoló a végekről címmel tartotta meg hagyományos évértékelőjét a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) csütörtökön. Az esemény főbb témái között volt a köznevelés egyes intézménytípusainak helyzete, az oktatási intézmények működőképességének fenntartása, és a pedagógusbérek emelése, annak következményei és eredménye.

Totyik Tamás, a PSZ elnöke elmondta, a béremelések ellenére nemcsak az iskolai oktatásban van nagy fokú pedagógushiány, hanem az óvodákban is, emellett a pedagógusoknak hamarosan az óvodai Kréta rendszer bevezetésével is meg kell küzdeniük. Vékony Tamásné, a PSZ óvodapedagógiai tagozatának vezetője pedig úgy fogalmazott, a legnagyobb bonyodalmat az okozta, hogy az önkormányzatok nem tudták, milyen szempontok alapján osszák el a béreket, ezért máig nem állt helyre a rend az óvodapedagógusok béreiben.

Vannak önkormányzatok, akik a minimálisan kötelező összegeket, százalékokat emelték a béreken, és vannak olyan önkormányzatok vagy fenntartók, akik az első pillanattól nagyon szépen megadták a 32,2 százalékot

– mondta Vékony Tamásné, majd a NOKS-osokra (pedagógusokra és egyes nevelést és oktatást közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra), vagyis a pedagógiai asszisztensekre és a dajkákra kitérve hozzátette: az ő bérrendezésük máig nem valósult meg, pedig a béremelés mellett abban is bíztak, hogy a NOKS-osok számát is emelik majd az óvodákban. Az új, óvodai nevelő szakmával kapcsolatban kifejtette: nagyon meglepte a szakmát, és egyelőre nem tudják, hogyan áll majd össze a képzésük, de az sem világos számukra, hogy milyen jogkörrel, szereppel és feladatokkal kapcsolódnak be az óvodai csoportokba.

Szeptember 1-jétől az iskolákban már jól ismert Kréta rendszer oviKréta néven kerül bevezetésre az óvodákban. Vékony Tamásné szerint azonban a rendszer bevezetésének feltételei még nincsenek megteremtve az intézmények számára.

Korszerűsíteni kell a NAT-ot

Mint emlékeztettek, a 2020-ban bevezetett új Nemzeti Alaptanterv (NAT) most futott ki először az érettségire, ráadásul az érettségi struktúrája is új ebben az évben. Bedő Katalin, a Szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanára szerint ez nem okozott gondot, ám az már igen, hogy a korábbinál is több tényanyagot kell megtanítaniuk a gyerekeknek, miközben kevesebb óraszámuk van rá.

A Nemzeti Alaptantervnek korszerűsítésre és modernizálására van szüksége, az oktatási szakembereknek és a különböző tudományágak képviselőinek bevonásával

– hangsúlyozta a gimnáziumi tanár. Totyik Tamás, a PSZ elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, az idén rosszul teljesítettek a magyar diákok a PISA- és az OECD-teszteken, ami szintén azt mutatja, hogy szükség van a NAT korszerűsítésére.

A Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozatával kapcsolatos sajtóhírekre kitérve a tanárnő elmondta: 46 éve van drámatagozat az iskolában, amiből 25 éve a Keleti István Alapofokú Művészeti Iskolával együttműködve folyik a dráma tagozatos diákok képzésének egy része. Ám még az intézmény dolgozói sem tudnak arról, miért döntött úgy az intézmény vezetője, hogy minden ok nélkül felmondja az intézmények közötti – negyedszázada fennálló – megállapodást.

Az iskola honlapján tájékoztatta a szülőket és a diákokat, hogy szeptembertől a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola fogja átvenni a dráma tagozat képzését. 

A gyermekvédelmi rendszerről Pataki Zsolt, a PSZ gyermekvédelmi tagozatának vezetője beszélt. Mint mondta, ezt a területet sem kerüli el a szakemberhiány, de a lakásotthonokkal és a megnövekedett drogfogyasztással is vannak problémák. „Húsz éve még fehér hollónak számított egy drogos gyerek, ma viszont 40 százalékuk a szakellátásból kerül ki” – hangsúlyozta Pataki Zsolt.

Tervek a jövőre nézve

Totyik Tamás, az évértékelő végén az Index kérdésére elmondta, bíznak abban, hogy jövőre a tanévkezdés kicsivel békésebb lesz, mint az elmúlt időszak volt. A jövőre nézve pedig a szakszervezet négy fontosabb kérdéssel foglalkozik majd.

Az egyik, hogy mi lesz az új NAT-tal, a másik a vidéki kisiskolák összevonására kapott uniós források (bár ezt jelenleg befagyasztották), a harmadik, hogy a következő béremeléshez megkapják-e a forrást a pedagógusok, és hogy azt a teljesítményértékelésre fogják-e fordítani, vagy más típusú felhasználásra kerül. Totyik Tamás hozzátette: „Nagy fokú bizonytalanságra ad okot, hogy a tanárok augusztusban úgy kezdik meg a tanévet, hogy nem tudják: azért, amit ők vállaltak, milyen jutalom vagy esetlegesen milyen büntetés jár.” 

Rovatok