Index Vakbarát Hírportál

Embercsempészek ellen emeltek vádat

2024. június 20., csütörtök 12:18

Ásotthalom közelében állítottak meg egy járművet, amelynek rakterébe 47 határsértőt zsúfoltak. A jármű vezetője kábítószer hatása alatt vezetett, másik két társával együtt előállították őket.

Három embercsempésszel szemben emeltek vádat, akik tavaly nyáron 47 határsértőt zsúfoltak egy furgon rakterébe – számolt be az MTI.

Saághy Flóra, a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője elmondta, a vád szerint az elkövetők megbízójuk utasítására tavaly augusztus 17-én éjjel a szerb–magyar határtérségbe hajtottak, ahol furgonjuk rakterébe felvettek a társaik által a zöldhatáron átkísért külföldieket, köztük 12 gyereket.

A rendőrök Ásotthalom közelében állították meg a járművet, amelyben kábítószerre, speedet és kristályt tartalmazó porra is bukkantak.

Kiderült, a sofőr korábban fogyasztott is a furgonban talált szerekből, így vele szemben nemcsak minősített embercsempészés, hanem bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt is vádat emeltek.

Rovatok