Index Vakbarát Hírportál

Hiába a hidegfront, megdőlt az országos melegrekord

2024. június 22., szombat 20:39

Az előzetes adatok szerint megdőlt a 24 éves országos melegrekord szombaton – közölte a HungaroMet. Pedig korábban előfordultak záporok, zivatarok, délután pedig intenzív, károkozó cellák kialakulására volt esély.

Szombaton a Dél-Alföldön több helyen emelkedett 35 Celsius-fok fölé a hőmérséklet, a Csongrád-Csanád vármegyei Derekegyházon pedig 37,7 fokot mértek, ugyanannyit, mint pénteken ugyanezen az állomáson – írta a HungaroMet, majd kiemelték:

Ezzel pénteken nem, azonban szombaton az előzetes adatok szerint megdőlt az erre a napra vonatkozó országos melegrekord.

A korábbi rekordot, 37,6 fokot Tiszaroffon mérték, még 2000-ben. Korábban beszámoltunk arról, hogy a csapadéktevékenység reggel óta megnehezítheti a nyaralók napját.

Kiadták a figyelmeztetést

Emiatt reggel már az ország összes területére legalább elsőfokú figyelmeztetés volt érvényben. Sőt a HungaroMet korábban azt közölte, hogy az előrejelzés változott, és ennek értelmében

MÁSODFOKÚ, NARANCS FIGYELMEZTETÉS ÉRVÉNYES AZ ORSZÁG LEGTÖBB VÁRMEGYÉJÉRE (PIROS RIASZTÁS VISZONT MÁR SEHOL SINCS ÉRVÉNYBEN).

Mint írták, a java még csak most jön, és „a légkör csak most töltődik igazán energiával, délután már intenzív, károkozó cellák kialakulására is esély nyílik”. A másodfokú riasztással kapcsolatban úgy fogalmaztak:

EZEKEN A TERÜLETEKEN ERŐSEN VIHAROS, 90-110 KM/H-S SZÉLROHAMOK, NAGY MÉRETŰ JÉG, ÁLTALÁBAN 2-5 CM, DE EGYES TELEPÜLÉSEKEN AKÁR 5 CM-T MEGHALADÓ ÁTMÉRŐJŰ JÉG IS ESHET.

Az idő előrehaladtával fokozatosan az ország keleti, délkeleti fele, kétharmada fölé tevődik át a zivatartevékenység súlypontja, és az említett térségekben egyre kedvezőbbé válnak a feltételek.

Estétől holnap reggelig, délelőttig változatlanul főként az ország délkeleti felén, kétharmadán számíthatunk több hullámban zivatarokra, elsősorban a Tiszántúlon heves zivatarokra, amelyek akár rendszerbe is szerveződhetnek – közölték.

Rovatok