Index Vakbarát Hírportál

A Magyar Honvédség megkezdte a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését

2024. június 22., szombat 18:36

Megkezdte a Magyar Honvédség a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését. A toborzás célközönsége a 18-55 év közötti korosztály, a jelentkezők pedig különböző juttatásokban részesülnek.

Megkezdte a Magyar Honvédség a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését, az elindított toborzó kampányban pedig várják azokat, akik hozzá szeretnének járulni Magyarország védelméhez – mondta az MTI-nek a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka szombaton a tatárszentgyörgyi lőtéren.

Drót László dandártábornok a területvédelmi tartalékos katonák lövész szakfelkészítésén és éles lövészetén arról beszélt, hogy a honvédség még 2017-ben kezdte meg a tartalékos állomány rendszerének felállítását. Hozzátette, hogy a múlt évben megalakult hét területvédelmi tartalékos ezred, amelyek kötelékében 21 zászlóalj teljesít szolgálatot.

„Az ország minden területén rendelkezésre állunk” – jegyezte meg a dandártábornok. Drót László elmondta, hogy a területvédelmi erők parancsnoksága 2023-ban jött létre azzal a céllal, hogy felügyelje és irányítsa a hét ezred működését.

Eljutottunk odáig, hogy maga a rendszer készen áll arra, hogy nagyobb létszámú tartalékos állományt fogadjon

– tette hozzá a parancsnok.

A dandártábornok felhívta a figyelmet, hogy a toborzás célközönsége a 18-55 év közötti korosztály. Hozzátette, hogy a jelentkezők különböző juttatásokban részesülnek: szerződéskötéskor egyszeri bruttó 150 ezer forintot kapnak, a rendelkezésre állási díj bruttó havi 50 ezer forint.

A felsőoktatásban tanulók havonta bruttó 160 ezer forint, a szakképzésben tanulók bruttó 110 ezer forint ösztöndíjra jogosultak, amennyiben tanulmányaik alatt szolgálatot vállalnak. Emellett bruttó 500 ezer forintos eseti ajánlási bónusz jár annak, aki még egy területvédelmi tartalékost hoz magával.

A Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka elmondta, hogy a szerződéseket általában öt évre kötik. Az első évben 25 nap, a következő években 15 nap, kötelezően pedig 7 nap kiképzéssel tudják eljuttatni a tartalékosokat addig a szintig, hogy megfelelően fel legyenek készítve az ország fegyveres védelmére.

Rovatok