Index Vakbarát Hírportál

Egy férfit a rendőrök kikísértek a tömegből, mert szerintük olyat tett, amit nem szabadna

2024. június 22., szombat 14:30

Idén huszonkilencedik alkalommal indul szombaton Budapesten a Pride felvonulás, amelyet a Szivárvány Misszió Alapítvány szervezett. Az eseménysorozat immár hosszú évek óta igyekszik az LMBTQ-közösség tagjainak ünneplésén kívül rámutatni a társadalomban jelen lévő különböző, rendszerszintű problémákra – például rasszizmus, lakhatási válság, ökológiai krízis, a demokráciába vetett hit válsága, homofóbia, transzfóbia, szexizmus – és az azokra adható válaszokra.

18.51: Végül arra szólította fel a résztvevőket, hogy támogassák az LMTQ-közösségeket, és forduljanak egymás felé elfogadással. Jövőre lesz a jubileumi felvonulás, amire várnak mindenkit. Ezzel Karafiáth Orsolya, a felvonulás házigazdája elköszönt, és többen elhagyták a helyszínt.

18.48: Beszédében elmondta, hogy barátnőjével boldogan élnek, és azon gondolkodott, milyen jó, hogy van egy társa. Dühös lesz, ha azt mondják, ez egy betegség, ami nem igaz. Úgy véli, hogy a politikai kommunikáció manipulatív, ezért nem működik a gyermekvédelmi rendszer sem.

18.46: Ezt követően felszólalt Filó Mariann pszichológus is, aki folyamatosan felszólal a melegek érdekében, és sokat tesz azért, hogy ne érje atrocitás ezt a közösséget. A pszichológus, aki egyben a Pride egyik szervezője is, elmondta, örül, hogy sokan itt vannak.

18.28: Folyamatosan hagyja el a tömeg a helyszínt. A soron következő felszólaló, Balog Fruzsina elmondta, hogy a sokszínűséget és az elfogadást ünneplik, ami fantasztikus. Próbálta rávenni a tömeget, hogy egy-két dolgot ismételjenek meg, de az emberek erre nem igazán reagáltak.

18.14: A felszólalások után több zenei fellépő veszi birtokba a színpadot a Városligetben, ahol egészen este 8 óráig tartanak a programok.

17.55: Elmondása szerint a bankban, az orvosi rendelőben, az egyetemen, a dohányboltban és a buszon is megalázzák őket. Mint mondta, addig nem nyugodhatnak, amíg egy transz-Pride-ot nem szerveznek meg jövőre.

17.52: A következő felszólaló arról beszélt, hogy sok a hazugság, amelyet ellensúlyozni kell. Szerinte a kormány riogat ahelyett, hogy az egészségügy romjait kaparná össze.

17.47: Beszédében korábbi történeteket mesélt el arról, hogy milyen atrocitás érte a melegeket. „Sorolni is nehéz, milyen súlyos dolgok történtek az elmúlt évek alatt” – hangsúlyozta az író, hozzátéve, az a jó, hogy van szószólójuk, enélkül ugyanis szerinte sokan öngyilkosok lennének.

17.38: Karafiáth Orsolya író, a 29. Pride házigazdája volt az esemény első felszólalója, aki beszédében elmondta, hogy nem először vesz részt a Pride munkájában. Egy rövid felolvasással kezdte, amelyben a kiközösítésről beszélt.

17.11: Az első sorokban már gyülekeznek az emberek, hogy onnan hallgassák a beszédeket. Sokan elfáradtak, és leültek a fűbe.

17.04: Kutyás rendőrök védik a Szépművészeti Múzeum előtti részt, a felvonulók hamarosan elérik a városligeti Vajdahunyad várát. A tömeg eleje már elérte a színpadot, ahol zenével várták őket.

16.58: A Hősök terénél a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistái jelentek meg, és sípokkal próbálják zavarni a felvonulást. A rendőrök körbevették az ellentüntetőket, és nem engedik közelebb őket. Az aktivisták egy táblára azt írták: „Stop pedofília” és azt, hogy: „Bűn nem lehet büszkeség tárgya’’.

16.55: Egy drón is feltűnt a tömeg fölött, amellyel valószínűleg a felvonulókat figyelik. A szervezők nehezen tudják egyben tartani a vonulókat, néhányan elkezdték megelőzni a sort.

16.51: Néhány ellentüntető kritikával illette a felvonulást, de a résztvevők továbbindultak. Eközben lezárták a Hősök tere környékét.

16.48: A felvonulókat megállították, hamarosan a Hősök teréhez érnek, ahonnan a tervek szerint a Vajdahunyad vára előtti zöldterületre mennek majd.

16.44: A tömeg a Bajza utcánál van, és nemsokára lezárják a Hősök tere környékét. A buszok terelve közlekednek.

16.33: Fáradnak a felvonulók, lassul a menet tempója. Jelenleg a Szív utcánál tartanak.

16.27: Egy férfit a rendőrök kikísértek a tömegből, mert a hatóság tagjait filmezte, élő videókat készített, és próbálta megszólítani őket. Eközben a felvonulás elérte a Terror Háza Múzeumot.

16.20: A Teréz körúton az ablakokból kihajolva tapsolják a felvonulókat, míg a rendőrségi buszok elzárták a forgalmat. A lezárást követően a tömeg továbbindult.

16.12: A tömeg elérte az Oktogont, ahol már biciklis rendőrök is kísérik a tömeget. Az egyik rendező felhívta a vonulók figyelmét, hogy aki szomjas, menjen a Jókai-szobor környékén felállított sátorhoz, ahol vizet osztanak.

16.08: A 4-es és a 6-os villamos forgalmát átmenetileg az Oktogonnál megállították, ahogy az autósforgalmat is.

16.00: Egy külföldi az Indexnek elmondta, azért szereti Budapestet, mert itt mindig felhőtlenül táncolhat, és nyilvánosan vállalhatja hovatartozását. A felvonulók közben az Operához értek, ahol az éttermek asztalaira is felálltak videókat készíteni a külső szemlélők. Majd itt megállva a tömeg énekelni kezdett.

15.57: A szervezők felszólították azokat, akik kikerülték a menet elején lévő kamiont, hogy lassítsanak le, és ne menjenek a jármű elé. De sokan ennek ellenére is megkerülték azt, ezért megállították egy kis időre a felvonulást. A hőség miatt vannak, akik szivárványos ernyőt nyitottak. 

15.50: A tömeg elérte az Andrássy utat, ahol a kereszteződést a Deák Ferenc tér felől több rendőrségi kamionnal zárták le, így biztosítva a felvonulók biztonságát. A hatóságok az Oktogonig lezárták az utat.

15.44: Külföldi turisták a Bazilikánál állva figyelik a felvonulókat. Vannak, akik politikusokról készítettek plakátokat, akikről úgy gondolják, itt lenne a helyük, de nem merik felvállalni magánéletüket.

15.35: A menet újra elindult. Néhány ellentüntető is van, akik kifütyülik a felvonulókat, de vannak olyan külső szemlélők is, akik tapsolnak. A tömeg hamarosan a Bazilikához ér. Az Arany János utca megállónál sokan vannak, innen is csatlakoznak a felvonulókhoz.

15.29: A szervezők köszöntőt mondanak, és figyelmeztették a résztvevőket, hogy vigyázzanak magukra.

15.27: A felvonulók a Hajós utcánál megálltak, hogy bevárják a hátulról érkezőket, miközben fotózkodnak a DK-s aktivistákkal is.

15.21: A szervezők között jogi képviselők is vannak, akik a kamion előtt táncolva haladnak. A hangfalakból zene szól, néhányan biciklivel kísérik a tömeget.

15.17: Elindult a felvonulás, a résztvevők tapsolva, kiabálva haladnak. A hatóságok a Nagymező utcát is lezárták, hatalmas a rendőri jelenlét a rendezvényen.

15.16: David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete is részt vesz a felvonuláson, aki a kollégáival érkezett, hogy kiálljon az emberi jogok mellett, és a felvonulókkal beszélget.

15.06: Megérkezett a helyszínre Karácsony Gergely főpolgármester is, és egy rövid időre az eső is megeredt.

15.01: Az Egyesült Államokból is érkeztek, de sok a négylábú résztvevő is. A pride-os nyakörvet viselő kutyákkal sokan fotózkodnak.

14.58: A Kutyapárt több politikusa is a helyszínen van, ők a tömeggel együtt táncolnak. A felvonuláson főként fiatalok vannak, de 18 év alattiakat és időseket is látni a tömegben.

14.54: A hőség miatt vizeket osztogatnak a résztvevőknek, de zászlókat és partikellékeket is lehet vásárolni a felvonulás útvonala mentén.

14.46: Sokan érkeztek külföldről is az eseményre, a szervezők folyamatosan ellenőrzik a felvonulásra érkezőket. A Teréz körútnál a Podmaniczky utcát lezárták. Buszokról zene szól, előtte táncolnak az emberek. A Momentum kamionjáról Hajnal Miklós, a párt országgyűlési képviselője indítja a zenéket.

14.38: Egy idősebb férfi az Indexnek azt mondta, szerinte ahogy az „egy férfiból és egy nőből álló klasszikus párok” nem szerveznek felvonulást, úgy a melegeknek és leszbikusoknak sem kellene. Úgy véli, hogy a magánélet nem tartozik a közösségre, és szerinte mindenki élje az életét, de ez esetben zárt ajtók mögött.

14.33: Folyamatosan érkeznek a résztvevők az idei Pride-ra. A buszokon kézen fogva, beöltözve vonulnak. Hátizsákjaikon, pólóikon jelzik, hogy ők ehhez a közösséghez tartoznak, vagy szolidaritásukat fejezik ki.

A június elején indult Pride Közösségi Fesztivál záróakkordja a szombati felvonulás. Az eseménysorozat immár hosszú évek óta igyekszik az LMBTQ-közösség tagjainak ünneplésén kívül rámutatni a társadalomban jelen lévő különböző, rendszerszintű problémákra – például rasszizmus, lakhatási válság, ökológiai krízis, a demokráciába vetett hit válsága, homofóbia, transzfóbia és szexizmus – és az azokra adható válaszokra. A Pride Fesztivál és a felvonulás a Vedd vissza a jövőd! szlogennel hívja fel a figyelmet a közösségekre. 

Fennakadás a közlekedésben, lezárások

A szombat délutáni Budapest Pride rendezvény miatt tehát szakaszosan lezárják a közúti forgalmat, így módosulnak a közösségi közlekedési járatok is. A felvonulás várhatóan körülbelül 15 órától indul a Podmaniczky utcából, és nagyjából 17 óra körül éri el a Városligetet a Bajcsy-Zsilinszky út–Andrássy út–Oktogon–Andrássy út–Dózsa György út–Hősök tere útvonalon át.

11:30 és 15:30 között folyamatosan lezárják a Podmaniczky utcát a Teréz körút és a Bajcsy-Zsilinszky út között, 14:45 és 15:45 között a Bajcsy-Zsilinszky utat, 15:15 és 16:15 között az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között és magát az Oktogont is, várhatóan 16:00 és 16:30 között, írta korábban a BKK. 

Politikusok is vonulnak a tömeggel

Donáth Anna pénteken este a közösségi oldalára feltöltött bejegyzésében közölte, hogy szerinte a Pride az egyik legszebb ünnep. 

A Pride-ra mindig úgy tekintett, mint a remény diadalára a kilátástalanság felett, a szeretet diadalára a gyűlölettel szemben, az igazság diadalára a kirekesztés ellenében. A Pride a Momentum politikusa szerint elfogadás, öröm és tánc. Azt írta, hogy: 

Nem pusztán azok előtt a melegek előtt tisztelgünk, akik 55 évvel ezelőtt New Yorkban kiálltak a jogaik és a méltóságuk védelmében a homofób rendőri zaklatással szemben, hanem közösen örülünk annak, hogy milyen sokat változott előnyére a világ, mennyivel szabadabban élhetünk és szerethetünk.

Donáth Anna rámutatott, hogy Magyarországon a szabadság sohasem volt olyan mértékű, mint Nyugat-Európában, és most az egész világon erősödik a populista, kirekesztő, homofób szélsőjobb. „Nálunk pedig kormányon van. Ezért a Pride kétszeresen fontos. Egyszerre ünnep és polgárjogi küzdelem. Egyszerre szolidaritás és bulizás. Egyszerre jó és egyszerre szükséges program” – zárta gondolatait.

A szervezők több politikust, köztük Karácsony Gergelyt, Vitézy Dávidot is meghívták a szombati felvonulásra, azt vallják, hogy a politikusoknak ki kell állniuk a demokratikus értékekért, beleértve természetesen az LMBTQ-közösségek jogait is. A regnáló főpolgármester idén is ott lesz a Pride felvonuláson, de beszédet nem fog mondani. A választások előtt azt írta, hogy

történhet bármi, mindig és mindenkor ki kell állnunk ennek a városnak az elvei és értékei mellett.

Karácsony Gergely a Pride kezdetekor jelezte, hogy mint az elmúlt öt évben, most is kikerült a Városházára a szivárványos zászló. Mert ott a helye. 

(Borítókép: Tövissi Bence / Index)

Rovatok