A Duna apadására való tekintettel a Gemenc Zrt. megszüntette az erdőlátogatási tilalmat, ugyanakkor az erdőgazdaság felhívja a figyelmet, hogy a túrázni indulók fokozott óvatosság mellett keressék fel a kijelölt túraútvonalakat, hiszen a felázott erdőtalaj még nem száradt meg, így a fakidőlések kockázata nem szűnt meg teljesen.
A Duna apadása következtében a közvetlen életveszély jelentősen csökkent, ezért a Gemenc Zrt. úgy döntött, hogy megszünteti az erdőlátogatási tilalmat, ami a teljes Gemenci-erdőre, valamint Mohács és Paks környékén a Duna hullámterében lévő erdőterületekre és az erdőterületek közötti egyéb, erdőgazdálkodási tevékenységet szolgáló földterületekre vonatkozott – olvasható a vállalat sajtónyilatkozatában.
A vállalat ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a felázott erdőtalaj még nem száradt meg, így a fakidőlések kockázata nem szűnt meg. A Pörbölyi Titán sem közelíthető meg, sok túraútvonal, így a Malomtelelői tanösvény még járhatatlan a mélyebb fekvésű területrészeken bent maradt víz miatt. A kialakuló pangó vizekben egyre nagyobb mennyiségű szúnyoglárva jelent meg, így fokozott szúnyoginvázió várható.
A Gemenci Állami Erdei Vasút menetrend szerinti járatai ugyancsak nem indulnak még újra. Az árvízben több helyütt megrongálódott a vasúti pálya, illetve jelentős számú fakidőlés történt a vasút nyomvonalán, így legkorábban július közepén közlekedhetünk rajta.
Mint írják, a túraútvonalak járhatóságáról a Gemenc Zrt. illetve a Duna-Dráva Nemzeti Park hivatalos elérhetőségein lehet információhoz jutni.