Index Vakbarát Hírportál

Jön az eső, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

2024. június 25., kedd 06:36

Kedden napközben nagyrészt napos idő várható, az ország délnyugati területein azonban estére felhők és gomolyfelhők képződhetnek. Északabbra zápor, zivatar és felhőszakadás is előfordulhat. A nappali csúcshőmérséklet 27 és 33 fok között alakul.

Kedden az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, délnyugaton azonban több lehet a felhő, majd délután, estefelé északabbra is képződhetnek gomolyfelhők – számolt be a HungaroMet

Reggel és délelőtt délnyugaton, majd átmeneti szünetet követően a déli országrészben, estefelé pedig akár északabbra is kialakulhat zápor, zivatar, néhol felhőszakadás kíséretében. Az északkeleti szél helyenként megélénkül, a zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is előfordulhatnak. A nappali csúcshőmérséklet 27 és 33 fok között alakul. 

Keddre tizenkét vármegyében egyes fokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt, míg öt megyében felhőszakadásra is figyelmeztetnek. Zivatar alakulhat ki Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyében. Felhőszakadások pedig Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegyében lehetnek. 

Migrén és fejfájás is előfordulhat 

Az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzése szerint nem lesz felettünk front kedden, ám a melegedés miatt a melegfrontra érzékenyeknél különféle tünetek előfordulhatnak. Migrén, fejfájás, fáradékonyság, dekoncentráltság, szívproblémák, keringési panaszok, légzési nehézségek és rosszullét egyaránt jelentkezhet.

Ugyanakkor nő az infarktus veszélye és egyeseknél alvászavar is előfordulhat. A záporok, zivatarok idején pedig felerősödhetnek az asztmások és a pázsitfűfélékre allergiások panaszai. A lap azt tanácsolja, az érintettek ebben az időszakban lehetőleg tartózkodjanak zárt térben.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

Rovatok