Index Vakbarát Hírportál

Kunhalmi Ágnes szerint már a Tisza Párt előtt lábon lőtte magát az ellenzék

2024. június 25., kedd 06:47

Kunhalmi Ágnes hibákról, felelősségről, baloldalról, elkésett reakcióról, ellenzéki háziversenyről, a Tisza előretörésének okairól, személyes politikai céljairól és pártja tisztújításáról is beszélt az Indexnek. Az MSZP lemondott társelnöke a június 9-i választások óta először nyilatkozott hosszabban a sajtónak a választások eredményét értékelve.

Június 9-e egyik következménye, hogy a napokban Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, az MSZP társelnökei lemondtak tisztségükről a párt országos választmányi ülésén.

Kunhalmi Ágnes a saját oldalán számolt be a lemondásáról, és többek között azt írta, hogy a baloldali progresszióra óriási szüksége van Magyarországnak. „Az előttem álló időszak feladata világos: a hazai baloldal értékeinek képviseletén túl a XVIII. kerület egyéni országgyűlési képviselőjeként, ahogy 2018-ban és 2022-ben, úgy 2026-ban is újra legyőzzem Orbán jelöltjét” – fogalmazott bejegyzésében az MSZP-s politikus.

Elkéstek a szövetséggel

Az Index több kérdéssel is megkereste Kunhalmi Ágnest, hogy értékelje a választási eredményeket, és azt is tudni akartuk, hogyan látja pártja és saját politikai jövőjét.

A lemondott társelnök szerint települési szinten, a városokban, valamint a megyei jogú városokban és a fővárosi kerületekben pártja lényegében elérte a céljait.

„Közel kétszázötven MSZP-tagot választottak meg polgármesternek vagy önkormányzati képviselőnek, ami az összes megválasztott ellenzéki önkormányzati politikusok közel negyven százalékát teszi ki. Zuglót kivéve Budapesten az MSZP-s polgármesterek mindenhol nagy támogatottsággal újrázni tudtak, emellett a szocialista szavazók is nagyon kellettek ahhoz, hogy Karácsony Gergely, ha csak negyvenegy szavazat előnnyel is, de megőrizze főpolgármesteri tisztségét” – összegezte Kunhalmi Ágnes.

Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy Karácsony Gergelynek végül nem lett közgyűlési többsége, és szociáldemokrata összefogás hiányában a megyei listákról nem sikerült az MSZP-nek bejutnia a legtöbb megyei közgyűlésbe, volt, ahol ez csak pár száz szavazaton múlott.

A hárompárti összefogás az európai parlamenti választáson jóval a várakozás alatt szerepelt, miközben azt is látni kell, hogy az egyedül induló ellenzéki pártok egyetlen mandátumot sem nyertek

– jelentette ki Kunhalmi Ágnes. A június 9-i európai parlamenti választáson a hárompárti szövetség két mandátumot szerzett, így a listájukról csak két DK-s politikusból lesz képviselő.

Kunhalmi Ágnes úgy véli, a hagyományos ellenzék rossz eredményének oka az ellenzéki pártok egymással vívott háziversenye.

Hiába javasolta az MSZP évek óta, hogy ne egymással, hanem Orbán ellen harcoljunk. Csak idő kérdése volt, hogy megjelenik egy új szereplő. Ez lett most Magyar Péter és a Tisza Párt, amely először a liberális, majd már a baloldali értékrendű szavazók jóval több mint felét is magához vonzotta. Tudtam, hogy következménye lesz a háziversenynek, csak azt nem, hogy ez milyen mértékű és mikorra következik be

– nyilatkozta az MSZP-s politikus. Azt is megjegyezte, hogy minden rettentő gyorsan történt: a kampány végén, tizenöt-húsz nap alatt fordult el körülbelül egymillió szavazó a hárompárti szövetségtől is.

„A háziverseny egyrészt azt üzente a választóknak, hogy a folyamatos belső konfliktusok miatt az ellenzéki pártok kormányzásképtelenek – magyarázta lapunknak Kunhalmi Ágnes– Másrészt azt, hogy az ország, illetve a társadalom érdekei helyett elsősorban saját szempontjaikat kívánják érvényesíteni. Az ellenzéki szavazók megbüntették ezt a magatartást, amely minket is érintett, annak ellenére, hogy mi folyamatosan a teljes demokratikus ellenzék együttműködéséért küzdöttünk. Nemcsak a nyilvánosságban képviseltem következetesen ezt az álláspontot már évek óta, hanem személyesen is próbáltam meggyőzni a politikustársakat Ungár Pétertől Donáth Annáig.

Saját hibájának leginkább azt tartja, hogy az együttműködés fontosságáról nem tudta meggyőzni a partnereit, akik azonban nem is mutattak nyitottságot. Azt is hozzátette, hogy a március 28-án bejelentett DK–MSZP–Párbeszéd – Zöldek-szövetség már elkésett volt.

„Ha korábban létrejön, az újonnan megjelenő Tisza Párt valószínűleg nem tudott volna annyi baloldali választót magához vonzani. Összességében úgy látom, hogy az egymással vívott háziverseny már Magyar Péter megjelenése előtt elkezdte lerombolni az ellenzéki szavazók bizalmát” – állapította meg az MSZP-s politikus.

Felismeri-e Magyar Péter?

Az Index kérdésére válaszolva részletesen is kifejtette, hogy a Tisza Párt sikerét elsősorban az ellenzéki pártok marakodása, egyúttal Magyar Péter új szereplőként való fellépése táplálta.

„Nem fogalmazott meg ugyan új kritikákat a NER-rel szemben, programelemeit az ellenzéki pártok már régóta képviselték, a választók szemében azonban hitelesnek tűnt amiatt is, hogy a NER-ből érkezett és közvetlenül érzékelte az ottani visszaéléseket. Kedvezett számára a 2024 februárjában kirobbant kegyelmezési botrányból kialakult politikai helyzet is, amit ki tudott használni, ahogy az a jelenség is, amit Kovács Gergely, a Kutya Párt vezetője fogalmazott meg a rendkívül kiegyensúlyozatlan és torz nyilvánosságról” – vélekedett Kunhalmi Ágnes, aki szerint azt is látni kell, hogy most jönnek a NER szürke hétköznapjai, és most derülhet ki, meg tudja-e őrizni eddigi lendületét a Tisza Párt.

„Ezt a rendszert nem mi hoztuk létre, a választójogi törvényt sem mi alkottuk. Hogy képes-e felismerni Magyar Péter, mi a teendő ebben a helyzetben, és mindehhez lesz-e benne kellő alázat, higgadtság és történelmi felismerés, hogy lássa, mi a lehetősége, illetve a felelőssége is, az ki fog derülni” – tette hozzá az MSZP-s politikus.

Háziverseny helyett együttműködés

Továbbra is meggyőződése Kunhalmi Ágnesnek, hogy nincs jó társadalom baloldal nélkül.

Egy szélsőjobboldali Mi Hazánk, egy autoriter jobboldali Orbán Viktor, meg egy újjobboldali Tisza Párt mellett óriási szükség van a baloldali értékek képviseletére és érvényesítésére. Az ember és ember közti különbségek csökkentésére, a társadalmi mobilizáció kiszélesítésére, kisebbségi jogok védelmére, rövidebben szólva: a baloldali progresszióra

– ismételte meg Kunhalmi Ágnes, amit már a Facebook-oldalán is leírt.

A baloldali blokkon belül a választás után is fontosnak tartaná az együttműködést, mert „a háziverseny” szerinte csak még tovább rombolja az ellenzéket. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, nagy változásra lenne szükség, de ezt a szereplőknek már közösen kellene elérni és felmutatni a magyar társadalom előtt.

A személyes politikai céljairól azt mondta, a baloldali értékek képviselete mellett számára az a fontos, hogy a XVIII. kerületben, ahol már kétszer legyőzte a kormánypártok jelöltjét, ezt harmadjára is megtegye 2026-ban.

Pestszentlőrinc–Pestszentimrén az együttműködés lényegében teljeskörűen megmaradt, ez biztosította azt, hogy a csapat képes volt stabil körülmények között a szociális juttatások növelésétől az Üllői út felújításáig számtalan pozitív eredményt elérni a kerületben. Úgy látom, nemcsak meghallgatnak, hanem sok kérdésben hallgatnak is rám. A kerület vezetői, önkormányzati képviselői is úgy fogják fel a politikát, mint én is: csapatjátéknak és szolgálatnak

– fogalmazott Kunhalmi Ágnes. Egyelőre arról nem akart beszélni, hogy újraindul-e a társelnöki posztért, de azt elmondta, a párt ősszel tartja tisztújító kongresszusát. 

A június 9-i választások után több ellenzéki politikus is értékelte az eredményeket az Indexnek: Kovács Gergely, a XII. kerület újonnan megválasztott kutyapárti polgármestere és Döme Zsuzsanna, a IX. kerület kutyapárti alpolgármestere páros interjút adott lapunknak; Soproni Tamás, a VI. kerület újraválasztott momentumos polgármestere és a Párbeszéd – Zöldektől kilépett Tordai Bence is válaszolt a kérdéseinkre.

(Borítókép: Kunhalmi Ágnes 2023. szeptember 28-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok