Index Vakbarát Hírportál

A DK alapítója szerint a mostani választás volt Gyurcsány Ferenc Waterlooja

2024. június 25., kedd 08:31

Leel-Őssy Gábor, a Demokratikus Koalíció alapító tagja az önkormányzati és európai parlamenti választások óta többször is posztolt a Facebook-oldalára Gyurcsány Ferencről és arról, hogy a DK elnökének vállalnia kellene a felelősséget, és vissza kellene vonulnia a politikától, miután története második legrosszabb eredményét érte el a párt az európai parlamenti választásokon.

„Két hét telt el a választások óta. Egy ütközet, mégis szinte résztvevőként egy-egy másik csata lett belőle. Kezdjük a saját seregünkkel. DK: Waterloo” – kezdte egyik legutóbbi posztját Leel-Őssy Gábor.

A DK alapító tagja bejegyzésében párhuzamot vont Napóleon és Gyurcsány Ferenc élete között, majd megjegyezte, hogy ahogyan a francia hadvezérnek a vesztes, waterlooi csata után, úgy a DK elnökének is, ha nem is száműzetésbe, de vissza kellene vonulnia.

Mint írta, Waterloo után Napóleonnak nem maradt választása, azonban Gyurcsány Ferencnek még van.

Támogatói körében a róla alkotott képet (még) meg tudja őrizni, ha kellő bölcsességgel belátja: nincs tovább

– emelte ki.

Hozzátette, volt, amikor még hitt Gyurcsány Ferencnek, hitt benne, és talán a DK elnöke is elhitte, hogy „lesz út vissza Párizsba Elba szigetéről”, de be kell látnia, hogy tévedett.

„Legtöbbször az elnök neve merül fel”

„Teljesen nyilvánvaló, hogy ilyenkor, a vereség beismerését követően jönnek a kérdések. Melyek ezek a kérdések? Miért történt mindaz, ami történt? Miért szenvedtek vereséget? Kik a felelősök? Le fog-e valaki mondani? Legtöbbször ilyenkor az elnök neve merül fel” – így fogalmazott a választások után közzétett Facebook-videójában Gyurcsány Ferenc, amikor arról értekezett, hogy valójában mi is lenne a megfelelő következménye a június 9-i választási vereségnek.

A DK elnöke elmondta, hogy le kell vonni bizonyos tanulságokat, és ígérete szerint a fentebbi kérdésekről beszélni fognak majd a következő időszakban, ám szavaiból inkább az volt kiérezhető, hogy nem akar távozni, ugyanakkor sok szakértő szerint le kellene mondania, és a történelem is azt mutatja, hogy ilyenkor a legtöbb pártelnök levonta a megfelelő konzekvenciát.

Akik vállalták a felelősséget

Donáth Anna, a Momentum elnöke a választások után a közösségi oldalán jelentette be, hogy vállalja a felelősséget pártja eredménye miatt, és lemond pozíciójáról. Elismerte, hogy az európai parlamenti eredményük kudarc.

Az európai parlamenti eredményünk kudarc – még akkor is, ha úgy érzem, hogy a választók elsősorban az erőre mondtak igent, nem pedig a mi európai parlamenti munkánkra mondtak nemet. (...) Csináld azt, amiben hiszel, úgy, ahogyan a legjobban tudod, és feküdj le minden este úgy, hogy tiszta a lelkiismereted – ez az én filozófiám. A jövőben is e szerint fogok politizálni

– közölte Donáth Anna, majd úgy fogalmazott: a lelkiismerete úgy marad tiszta, ha vállalja felelősséget, és lemond a pártelnöki pozícióról.

Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre is lemondott a tisztségéről az MSZP országos választmányi ülésén. Kunhalmi Ágnes arról írt a Facebook-bejegyzésében, hogy továbbra is meggyőződése, hogy nincs jó társadalom baloldal nélkül. Komjáthi Imre is posztolt a lemondásáról, ő azt írta, hogy „munkásemberként úgy tanulta, hogy mindennek van következménye, ezért a kongresszustól kapott bizalmat, és a társelnöki mandátumot visszaadja azoknak, akiktől kapta, vagyis az MSZP közösségének”. 

Vállalni kell a felelősséget, és le kell vonni a megfelelő következtetéseket, tanulságokat a választási eredményekből

– tette hozzá. 

Rovatok