Index Vakbarát Hírportál

Komjáthi Imre: A választók megunták a tökölődést

2024. június 25., kedd 11:02

Komjáthi Imre újraindul az MSZP elnöki pozíciójáért, valamint beszélt a Tisza Párt jelenlegi helyzetéről és a társelnöki rendszer jelenlegi helyzetéről is.

„Nem tudni, hogy a Tisza Párt milyen irányba fog menni, nem tudjuk azt, hogy a baloldalt mennyire sikerül egy alomba terelni” – mondta Komjáthi Imre, az MSZP lemondott társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Az interjú főbb megállapításai a következők voltak:

A választási szereplés miatt mondott le Kunhalmi Ágnessel együtt

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes is lemondott a társelnöki tisztségéről az MSZP országos választmányi ülésén.

Az MSZP a honlapján már módosította is a névsort, a két politikus nem szerepel a vezetőségi tagok között. 

A mai napon lemondtam az MSZP társelnöki tisztségéről

– erősítette meg a hírt Kunhalmi Ágnes a Facebookon, majd közölte: szombaton tartotta meg az MSZP a választások óta az első választmányi ülését, és ott jelentette be először a döntést. 

A másik társelnök, Komjáthi Imre is posztolt a lemondásáról, ő azt írta, hogy „munkásemberként úgy tanulta, hogy mindennek van következménye, ezért a kongresszustól kapott bizalmat, és a társelnöki mandátumot visszaadja azoknak, akiktől kapta, vagyis az MSZP közösségének”. 

Vállalni kell a felelősséget, és le kell vonni a megfelelő következtetéseket, tanulságokat a választási eredményekből

– tette hozzá. 

Az ellenzék már a Tisza Párt előtt lábon lőtte magát

Kunhalmi Ágnes a saját oldalán számolt be a lemondásáról, és többek között azt írta, hogy a baloldali progresszióra óriási szüksége van Magyarországnak.

„Az előttem álló időszak feladata világos: a hazai baloldal értékeinek képviseletén túl a XVIII. kerület egyéni országgyűlési képviselőjeként, ahogy 2018-ban és 2022-ben, úgy 2026-ban is újra legyőzzem Orbán jelöltjét” – fogalmazott bejegyzésében az MSZP-s politikus.

Az Index megkereste Kunhalmi Ágnest, hogy értékelje a választási eredményeket, és arra is kíváncsiak voltunk, hogyan látja pártja és saját politikai jövőjét. A lemondott társelnök szerint települési szinten, a városokban, valamint a megyei jogú városokban és a fővárosi kerületekben pártja lényegében elérte a céljait.

„Közel kétszázötven MSZP-tagot választottak meg polgármesternek vagy önkormányzati képviselőnek, ami az összes megválasztott ellenzéki önkormányzati politikusok közel negyven százalékát teszi ki. Zuglót kivéve Budapesten az MSZP-s polgármesterek mindenhol nagy támogatottsággal újrázni tudtak, emellett a szocialista szavazók is nagyon kellettek ahhoz, hogy Karácsony Gergely, ha csak negyvenegy szavazat előnnyel is, de megőrizze főpolgármesteri tisztségét” – összegezte Kunhalmi Ágnes.

Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy Karácsony Gergelynek végül nem lett közgyűlési többsége, és szociáldemokrata összefogás hiányában a megyei listákról nem sikerült az MSZP-nek bejutnia a legtöbb megyei közgyűlésbe, volt, ahol ez csak pár száz szavazaton múlott.

A hárompárti összefogás az európai parlamenti választáson jóval a várakozás alatt szerepelt, miközben azt is látni kell, hogy az egyedül induló ellenzéki pártok egyetlen mandátumot sem nyertek

– jelentette ki Kunhalmi Ágnes. A június 9-i európai parlamenti választáson a hárompárti szövetség két mandátumot szerzett, így a listájukról csak két DK-s politikusból lesz képviselő.

Rovatok