Index Vakbarát Hírportál

Légfrissítőket és fémhulladékot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

2024. június 25., kedd 12:18

Több mint 140 ezer hamisított légfrissítőt és mintegy öttonnányi fémhulladékot foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei.

Két helyszínen is nagy értékben foglaltak le tárgyakat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei – számolt be az MTI. A NAV munkatársai az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) nyomozóival közösen derítettek fel egy budapesti telephelyet, ahol a légfrissítőket megtalálták.

Az OLAF koordinálása mellett a külföldi hatóságok a törökországi gyártás telephelyén is folytattak ellenőrzést.

A közleményből az is kiderül, hogy a budapesti lerakat átvizsgálásakor hamisított légfrissítőket találtak, a termékek értéke meghaladta a 120 millió forintot.

Az ügyben a NAV büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A pénzügyőrök egy Pest vármegyei település fémkereskedő telephelye előtt is tartottak közúti ellenőrzést, ahonnan egy kamion hajtott ki. A pénzügyőrök egy csepeli pihenőhelyen ellenőrizték a járművet, annak rakterében pedig mintegy öt tonna réz- és alumíniumhulladékot találtak.

A sofőr egy olyan valótlan tartalmú fuvarokmányt mutatott be, amellyel azt próbálta bizonygatni, hogy a rakományt Szlovákiából hozta. A pénzügyőrök ellenőrizték a járműben található tachográfkészülék által rögzített adatokat, ami szintén alátámasztotta, hogy a teherautó nem hagyta el az országot.

A NAV munkatársai a fémkereskedelmi törvény több pontjának megsértése miatt eljárást indítottak és hamis magánokirat felhasználása bűncselekmény miatt feljelentést tettek; a vállalkozó akár több millió forint bírságra is számíthat – áll a közleményben.

Rovatok