Index Vakbarát Hírportál

Schadl György balatoni nyaralójáé volt a főszerep a tárgyaláson

2024. június 25., kedd 11:36

Az ismert korrupciós ügy egyik mellékszálával, Schadl György siófoki nyaralója körüli kérdésekkel folytatódott a tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken. Az építkezéssel kapcsolatban csak egy személy állította, hogy történt vesztegetési kísérlet, míg a többi tanú nem emlékezett ilyenre.

A Somogy Vármegyei Kormányhivatal egyik osztályvezetője volt a Schadl–Völner-per újabb tanúja, ugyanis a férfi volt ekkor annak a két főnek a felettese, akik eljártak a végrehajtói kar elnökének siófoki nyaralójánál. Ő – elmondása szerint – 2021 elején tudta meg, hogy valamilyen probléma van a ház körül.

A gond abból adódott, hogy nem volt egyértelmű, történt-e engedély nélküli módosítás az átépítés közben. Az ügyben eljáró korábbi tanú szerint az építési engedélyt sem lett volna szabad kiadni, mert még a hivatalos eljárás lezárta előtt nekiláttak az átépítésnek. Ez azonban, mint kiderült, nem volt engedélyköteles. Az építkezés közben a kaposvári irodából kijáró két férfi egyike állította, hogy amikor kettesben maradt az építési vállalkozóval, akkor történt valami. 

Szólnom kellett volna, hogy próbálkozás történt

– ezt közölte felettesével, miután Schadlékat letartóztatták. A férfi ugyanis állította, hogy még korábban az egykori végrehajtó építési vállalkozója félmilliót ajánlott, ha találnak olyan tervezőt, aki vállalja a munkát. Az eljáró kormányhivatalnok társa azonban ilyet nem hallott, miközben az volt a szabály, hogy munka közben nem lehetnek távol egymástól. 

Schadl György nem érti, hogy ez a történet miért része a vádnak, amikor ő nem a hivatali szakembert akarta lefizetni, pusztán tőle kért volna ajánlást egy tervezőre. Arról azonban állítása szerint nem volt tudomása, hogy ezt egy íratlan szabály tiltja. 

Vesztegetés a nyaralónál

Az ügyészség szerint az egykori végrehajtó 500 ezer forinttal vesztegetett volna meg egy kormányhivatalnokot, hogy hunyjon szemet a siófoki építkezésen történt szabálytalanságok felett. A tanúkénti meghallgatásán már úgy nyilatkozott, hogy nem is ismerte Schadl Györgyöt, valamint pénzt se kapott, csak azt hitte, hogy az építtető meg akarta őt vesztegetni.

Egy korábban meghallgatott másik tanú úgy emlékezett, hogy szabálytalanság nem is vetődött fel az ingatlannal kapcsolatban. A nyaralót felújító vállalkozót korábban elítélték a történtek miatt, de tavasszal már állította, hogy csak azért ismerte be a bűncselekményt, mert nem volt pénze arra, hogy fizesse a védőjét.

Többeket elítéltek

Mint ismert, a per 2023. február 17-én kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. Az első három előkészítő ülésen a huszonkét vádlott nyilatkozott arról, lemond-e a tárgyalásról, és elfogadja-e az ügyészség javaslatát. Tíz vádlott – köztük hat bírósági végrehajtó – döntött úgy, hogy beismeri bűnösségét. A bíróság az esetükben május 4-én hozott ítéletet: a vádlottakra másfél és két év közötti, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, a korábbi bírósági végrehajtókat öt évre eltiltotta a végrehajtói munkától, kettejük esetében pedig vagyonelkobzást is elrendelt.

Sz. Balázs egyike azoknak az ügyben megvádolt végrehajtóknak, akik tavaly februárban az előkészítő ülésen bűnösnek vallották magukat. Az ügyükben jogerős ítéletet idén februárban hozott a Fővárosi Ítélőtábla, ahol Sz.-t 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, valamint 5 milliós pénzbüntetésre ítélte.

A tizenkét vádlott – köztük a három fővádlott, Schadl György, Völner Pál és R. Róbert – a februári előkészítő ülésen tagadta bűnösségét , esetükben ezért a Fővárosi Törvényszék tárgyalásra utalta az ügyet.

Rovatok