Ingben, tarisznyával a nyakában zárta le az elmúlt négy évet Zente, aki a napokban elballagott az óvodából. A kisfiú mióta megkapta a szükséges kezeléseket, rengeteget fejlődött, hamarosan pedig az iskolapadba is beülhet.
Néhány évvel ezelőtt egy ország ismerhette meg Zentét, azt a gerincvelő eredetű izomsorvadásban (SMA) szenvedő kisfiút, akinek gyógyulásáért példátlan összefogás alakult ki idehaza.
Zente elsőként kaphatta meg a több mint 700 millió forintos Zolgensma nevű kezelést a betegségére.
A kisfiú azóta rengeteget fejlődik, tavaly húsvétkor például locsolóverset is szavalt, idén pedig már az óvodából is elballagott. Ezzel kapcsolatban édesanyja osztott meg pár képet és néhány gondolatot a Facebookon.
Ez a nyár más lesz, mint a többi. Sajnos picit kevesebb pihenés fér bele, mert ki kell használni az iskola előtti utolsó olyan időszakot, amikor még sokat tornázhat. A tanév kezdetével megszűnnek a reggeli tornák Borival, és egy teljesen új rendszerbe kell belesimulni, ami egyelőre még az én fejemben sem állt össze. Mindenesetre csodás és szívmelengető heteken vagyunk túl!
– fogalmazott az édesanya, hozzátéve, hogy elbúcsúztak az óvodától is, ahová Zente 2,5 éves korában, 2020 októberében kezdett el járni. A kisfiú ballagásáról készült szívmelengető képeket alább tekintheti meg: