Index Vakbarát Hírportál

Piros jelzés ellenére hajtott egy autó vasúti átjáróba Méránál, minden benne ülő meghalt

2024. június 25., kedd 09:09

Egy szabályosan, mintegy 100 kilométeres sebességgel közlekedő vonat magával sodort egy piros jelzés ellenére vasúti átjáróba hajtott autót, amelynek mindhárom utasa életét vesztette az ütközésben.

Három ember meghalt, amikor egy kocsi a tilos jelzés ellenére behajtott a vasúti átjáróba a Borsod vármegyei Méránál hétfőn. 

A Tények azt írja, hogy az autóban hárman utaztak, de egyikük sem élte túl az ütközést. A kocsit egy 30 éves férfi vezette, hátul pedig két nő ült, ők 46 és 37 évesek voltak, és éppen munkába tartottak. Az utat szinte naponta megtették, ismerték az átjárót. 

A vonat mintegy 100 kilométeres sebességgel haladt az ütközéskor, így csak az átjáró után pár száz méterrel tudott megállni, addig tolta maga előtt a kocsit, amelyből a motor is kiszakadt. A mozdonyvezető azonnal fékezett, amikor meglátta az autót, de már nem tudta elkerülni a becsapódást. A roncs a vonat alá szorult és csak a tűzoltók tudták kiszabadítani a szerelvény alól. Az áldozatokat feszítővágóval emelték ki a mozdony alá gyűrődött autóból. A vonaton 15-en utaztak, ők és a személyzet nem sérültek meg.

A MÁV megállapította, hogy a vonat személyzete mindent szabályosan csinált és a fénysorompó is jól működött.

Ahogyan arról beszámoltunk, Mosóczi László, a MÁV-START vezérigazgatója azt mondta, hogy „élet-halál kérdése a KRESZ-szabályok betartása”. Közlése szerint aggasztóan megemelkedett a vasúti átjárós balesetek száma; idén 30 vasúti átjárós baleset történt, ez 9 esettel több, mint a tavalyi év megegyező időszakában. A megemelkedett vasúti átjárós balesetekről ide kattintva olvashat bővebben. 

Rovatok