Index Vakbarát Hírportál

Siketnéma nőt erőszakoltak meg Nógrád vármegyében

2024. június 26., szerda 09:56

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 52 éves férfi ellen, aki egy buszpályaudvar mellett erőszakolta meg siketnéma áldozatát – áll a Nógrád Vármegyei Főügyészség közleményében.

A vádirat szerint a férfi 2022 decemberében a késő délutáni órákban a rétsági autóbusz-pályaudvaron észrevett egy siketnéma és értelmi sérült nőt, aki a váróterem mellett, a földön feküdt. A vádlott az épület mögötti közvilágítás nélküli területre vonszolta, deréktól lefelé levetkőztette, majd leszorította, és nemi aktust végzett rajta.

A cselekménynek akkor lett vége, amikor egy rendőrjárőr ellenőrzés céljából megjelent a buszpályaudvarnál, és észlelte az erőszaktevést.

Mivel a vádlott tisztában volt azzal, hogy a nő sem kiabálni, sem segítséget hívni, sem ellenállást kifejteni nem tud, ezért a járási ügyészség más védekezésre képtelen állapotát felhasználva elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolta meg

– olvasható a közleményben.

Amennyiben a bíróság előkészítő ülésén az elkövető a váddal egyezően beismeri az erőszak elkövetését, 8 év fegyházbüntetés és 10 év közügyektől eltiltás a mértékes indítvány, valamint a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből is kizárják. Bűnössége megállapítása esetén viselnie kell a több mint 700 ezer forintos bűnügyi költséget is – közölték.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok