Index Vakbarát Hírportál

Brutálisan megverte cellatársát egy budapesti rab

2024. június 27., csütörtök 11:54

Súlyosan bántalmazta zárkatársát egy negyvenes éveiben járó férfi a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben. A 2020-ban történt esetről egy videót is megosztottak.

A vádirat szerint a férfi 2020. április 1-jén, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben letartóztatásban volt. Az éjszakai órákban összeveszett zárkatársával, majd rátámadt és többször megütötte – írja a Fővárosi Főügyészség.

A sértett – mivel támadója nála sokkal erősebb testfelépítésű volt – nem ütött vissza, hanem a kezeit védekezőleg tartva lekuporodott. Az elkövető ennek ellenére is folytatta a sértett bántalmazását, így megütötte és megtaposta. A férfi csak akkor hagyta abba zárkatársa verését, amikor a börtönőrség közbelépett.

A közlemény szerint a sértett súlyos, 8 napon túli sérüléseket szenvedett. A bántalmazás ereje és módja miatt akár életveszélyes sérüléseket is szenvedhetett volna.

A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja a támadót. A vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozták, emellett kérelmezték, hogy a bíróság rendelje el a korábban felfüggesztett, 10 hónapos fogházbüntetésének végrehajtását.

Az ügyhöz kapcsolódó videófelvételen a támadás megkezdése látható:

Rovatok