Index Vakbarát Hírportál

Pázmány Egyetem: a fiatalok többsége támogatja a palotavárosi beruházást

2024. június 27., csütörtök 10:35

A józsefvárosi önkormányzat egy kérdőívvel szondázta a kerületben élőket és dolgozókat a 2027-re felépülő Pázmány-campusról. A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók nagy része inkább támogatja az egyetemi beruházást. Becker Pál, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fejlesztési főigazgatója az Indexnek elmondta: amikor a környező utcák lakói úgy nyilatkoztak, hogy nem támogatják a campus létrehozását, feltehetően az építkezéssel együtt járó átmeneti nehézségek ellen tiltakoztak, és ez emberileg érthető is lehet.

A Pikó András vezette VIII. kerületi önkormányzat idén áprilisban és májusban egy közvélemény-kutatást végeztetett arról, hogy a Józsefvárosban élők és dolgozók miként vélekednek a 2027 szeptemberére elkészülő új Pázmány-campusról. A kérdőívekre összesen 1191 fő válaszolt.

A megkérdezettek 44,2 százaléka támogatja, 12,7 százaléka részben támogatja, míg 43,1 százalékuk elutasítja az új campus építését.

A felmérés készítői külön feltüntették a Palotanegyedben élők véleményét is. Hamarosan megkezdhetik ugyanis az egykori Magyar Rádió épületeinek bontását, ami zajjal és porral jár, valamint az építkezés is fennakadásokat okozhat a kerületben. A palotavárosiak 52 százaléka nem, 22 százaléka részben, míg 26 százaléka támogatja az egyházi beruházást.

Az idősebbek ellenzik inkább a palotavárosi campus építését

Beszédes, hogy míg a 14 és 24 év közötti fiatalok 91,7 százaléka támogatja a palotavárosi építkezést, és csupán 8,3 százalék ellenzi azt, addig a 75 évnél idősebbeknél az arány éppen fordított: 81,4 százalékuk nemleges választ adott, és csak 18,7 százalékuk támogatja a projektet részben vagy egészben.

Természetes, hogy az idősebbek már kevésbé nyitottak a változtatásra, a módosításra. Érthető, hogy a palotavárosi idősek szeretnék a megszokott környezetükben leélni az életüket. Egy fiatal pedig nyitott minden változásra, hiszen előtte van az élet

– nyilatkozta az Indexnek Becker Pál, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) fejlesztési főigazgatója.

Az Állami Számvevőszék korábbi főigazgatója szerint azzal, hogy a lakóhelytől függetlenül mindenkinek lehetőséget adtak a válaszadásra, a felmérés megrendelői elismerték: a Pázmány-campus építése túlmutat a kerületen. „Sőt, meg merem kockáztatni, hogy ez egy országos jelentőségű ügy” – mondta a PPKE fejlesztési főigazgatója, aki hozzátette: szerencsés lett volna, ha a kérdőív összeállítói különválasztották volna a bontási és építési munkálatokról, valamint az új campus működéséről szóló kérdéseket.

Amikor a környező utcák lakói úgy nyilatkoztak, hogy nem támogatják a campus létrehozását, azt feltételezem: alapvetően az építkezéssel együtt járó átmeneti nehézségek ellen tiltakoznak, és ez emberileg érthető is lehet

– tette hozzá a gazdasági szakember.

Lázár János ígérete: folytatják a társadalmi egyeztetést

A felmérésből világosan kiderül, hogy a megkérdezettek szerint az önkormányzatnak leginkább beruházásokat kellene a kerületbe hoznia. „A campus építése és a palotavárosi körzet rendezése egy óriási beruházás, amely pozitív hatással lehet a környéken élők életére” – mondta Becker Pál, aki szerint nőni fog a zöldterület, feltehetően emelkedni fognak az ingatlanárak, megújul az Esterházy- és a Károlyi-palota, valamint az egyetemi negyed több utcája is. Az építkezés több mint 200 milliárd forintba kerül majd.

Ahogy arról az Index korábban beszámolt, elkészültek a Pázmány-campus tervei, a múlt év végére pedig megszerezték a bontási és az építési engedélyeket is. A VIII. kerületi önkormányzat tavaly év végén helyi védettséget rendelt el az egykori Magyar Rádió épületeire, majd változtatási tilalmat, amit azonban a Kúria jogszerűtlennek nyilvánított.

Kezdődhet a Pázmány-campus-beruházás, miután a Kúria megsemmisítette a Magyar Rádió egykori épületeire kimondott változtatási tilalmat, amivel a VIII. kerületi önkormányzat akadályozni próbálta az egyetemi és kerületi fejlesztési terveket

– közölte korábban Lázár János közösségi oldalán. Az építési és közlekedési miniszter ígéretet tett arra, hogy folytatják a társadalmi egyeztetést a beruházásról.

Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára kijelentette: eldöntött kérdéssé vált, hogy ezen a területen fog megépülni az új campus; az egyetem Palotanegyedbe költöztetését az önkormányzat is támogatta, mivel ezzel új színfolttal gazdagodik Józsefváros.

Azzal kapcsolatban, hogy az építkezés terveire a józsefvárosi önkormányzat és több civil szervezet is műemlékrombolásként hivatkozott, Lánszki Regő kijelentette: a területen egy sok épületből álló tömb helyezkedik el, amelyben több palota és a Magyar Rádió egykori épülete is megtalálható, ezek állapota már évtizedek óta folyamatosan romlik, kihasználatlanul és gazdátlanul állnak.

Az igazi műemlékvédelem az értékkel bíró épületeket felkarolja, és olyan egységbe integrálja, amitől ezek nem csupán megújulnak, hanem hosszú távon fenntarthatóvá válnak

– fogalmazott az államtitkár.

A Magyar Rádió épületét, illetve a Pagodát az évtizedek során számtalanszor átalakították, amivel elveszítették az eredeti jellegüket, sok esetben pedig olyan anyagokat is felhasználtak a felújítások során, amelyek károsak az egészségre – mutatott rá Lánszki Regő. Hozzátette: ezek helyére fenntartható, a mai kor követelményeinek megfelelő épületcsoportot és közparkot képzelnek el.

(Borítókép: PPKE – KÖZTI)

Rovatok