2024. június 27., csütörtök 16:42 | aznap frissítve
Pintér Bence, Győr októberben hivatalba lépő új polgármestere interjút adott a 24.hu-nak, amelyben többek között arról beszélt, milyen átadás-átvételre számít elődjétől, miként fog együttműködni a fideszes többségű közgyűléssel, kiket nem akar alpolgármesternek, illetve milyen szolgálati autót használ majd.
„A győriek akarata az volt, hogy én legyek a polgármester, és a Fideszé legyen a közgyűlési többség, és ez a két csapat működjön együtt a város érdekében” – jelentette ki Pintér Bence újságíró, a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület, az LMP és a Momentum jelöltjeként Győrben polgármesterként induló, a 2024-es önkormányzati választásokon győztes leendő városvezető a 24.hu-nak adott interjújában. Elmondta, hogy nincs feketelista, nem akarnak tisztogatásba kezdeni a település vezetésében: „nem akarok szembemenni a közgyűléssel, nem akarok háborút”.
Győr október 1-jén hivatalba lépő új polgármesterének legfontosabb mondatai, megállapításai az alábbiak voltak:
- A kampányuk tételes elszámolása még nem történt meg, de nagyjából 12 millió forintba kerülhetett. Átlátható kampányköltségvetést kívánnak bemutatni, az 500 forint feletti támogatókat közzé fogják tenni. A három legnagyobb tétel a plakátok, a szórólapok és a Facebook-hirdetések voltak. Az LMP támogatta a kampányukat, Ungár Péter személy szerint nem.
- A Tisza Párt győri szervezőivel, támogatóival még nem vették fel a kapcsolatot, szeretnének Magyar Péterrel találkozni, valamint együttműködni a közvetlen uniós források ügyében, „mert szüksége lesz Győrnek ezekre a fejlesztési pénzekre”.
- Azt, hogy önkormányzati képviselőként el fog indulni a lakóhelyén, Marcalvárosban, 2022-ben döntötte el. Az, hogy polgármesterként induljon, akkor dőlt el, amikor Borkai Zsolt bejelentette az indulását. A győri választás megfejtésének azt tartja, hogy „a jó csapat, a jók jelöltek, a jó program, és a sok munka hozta meg a sikert”. Úgy véli, hogy Borkai Zsolt indulása megosztotta a kormánypárti bázist, de nem az volt a perdöntő, abban azonban lát igazságot, hogy Dézsi felépítette, „hiszen 2021 óta támad engem”.
- Az szerinte „egyértelműen látszik a számokból, hogy a győriek Dézsi Csaba András városvezetéséből nem kérnek”. Úgy fogalmazott, hogy „az újraszámolt választási eredménnyel Dézsi Csaba András mint a Fidesz helyi vezető politikusa megbukott Győrben”. Azt reméli, hogy a győri Fidesszel korrekt együttműködésre tud jutni, Dézsire nádorvárosi képviselőként számít a következő közgyűlésben.
- A szavazatok újraszámolásakor még azt gondolta, hogy a választásokon második helyen végző Dézsi Csaba András kormánypárti városvezető „lélekben még nem fogadta el az eredményt”, azonban a június 25-i közgyűlésen már nyilvánosan gratulált neki, illetve utána meghívta a polgármesteri irodába, ahol személyesen is megtette ezt.
- Abban bízik, hogy „gördülékeny átadás-átvétel lesz”, szerinte „ha racionálisan nézzük, a Fidesznek nem érdeke, hogy aláaknázza” ezt. „Náluk van a közgyűlési többség, elvileg megtehetik, de nem hiszem, hogy egy ilyen lépés politikailag kifizetődő lenne a Fidesznek” – tette hozzá. Úgy véli, hogy ha a Fidesz felrúgja az együttműködést, annak politikai következményei lesznek. Szerinte a győrieknek, azon belül a Fidesz politikai közösségének is az az érdeke, hogy a város jól működjön, sőt jobban működjön, mint eddig. Biztos benne, hogy kitölti a polgármesteri ciklusát.
- Úgy látja, hogy a kampány végével „jelenleg együttműködési kényszer van”. Bár faramuci helyzetnek tartja, hogy megválasztott városvezetőként októberig jogilag még nem tud beleszólni a döntésekbe, azonban szeretné, ha a következő negyedévben elkezdődne a közös munka azokkal, akik jelen pillanatban a városházán intézik a dolgokat. Bízik abban, hogy a közgyűlés nem fog a következő három hónapban olyan döntéseket hozni, melyek ellehetetlenítik az előttünk álló öt évben a programjuk megvalósítását.
- Győr két előző polgármestere is helyet foglal majd a közgyűlésben, velük nem számol alpolgármesterként, azonban azt gondolja, hogy lesz fideszes alpolgármestere a városnak, „mert ő tudja biztosítani, hogy jól működjön együtt a polgármester és a közgyűlési többség”. „Egyetlen olyan fideszes képviselő van, akit nem tudok elképzelni alpolgármesternek, Dézsi Csaba András. De a már nem fideszes Borkai Zsoltot sem, igaz, szerintem ő nagyon értékes munkát tud végezni képviselőként, illetve a GYAC sportklub elnökeként” – tette hozzá.
- A jegyző cseréjéről még nem döntöttek, nincsenek előre bekészített személyi döntések, úgy gondolja, hogy ez is konszenzus tárgya kell legyen a fideszes többségű közgyűléssel. „Nem arra készülünk, hogy kiket fogunk kirúgni, nincs feketelista, sőt arra készülünk, hogy visszahívjuk az elüldözött szakembereket” – fogalmazott.
- Szerinte Győrben kifejezetten széles a polgármester hatásköre, azonban meglátása szerint egyes dolgokban nem a polgármesternek kellene döntenie, hanem konszenzusos közgyűlési határozatnak kellene születnie róla. A kulcsot abban látja, hogy béke legyen a városban, nem akar egyoldalú döntéseket hozni. Tízpontos programjuk első pontjaként nagyobb átláthatóságot teremtene az önkormányzati cégek és intézmények vezetésében.
- Az egyik első kérése az lesz, hogy az önkormányzati cégek vezetői készítsék elő azt a dokumentumot, amely részletesen bemutatja, milyen önkormányzati, céges tulajdonú, illetve bérelt szolgálati autókat kik és milyen feladatra használnak a városban, és hogy szükség van-e ezekre. Szerinte nem kell minden alpolgármesternek szolgálati autó. „Nekem az a Mercedes kisbusz, amit Dézsi Csaba András használ, tökéletesen jó lesz. [...] Én személy szerint biciklivel és autóbusszal szeretnék munkába járni” – tette hozzá.
- Ki fogják vizsgálni, hogy mi történik a kritikákat kapó Győr-Szolnál, ami szerinte egy fekete lyuk, valamint a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-nél. Emellett elmondta, hogy a GyőrPlusz önkormányzati újság nem látta el az elmúlt években a közszolgálati feladatait, amin szintén változtatna. Sőt névváltáson gondolkodik, „mert ezt a brandet lejáratták”, valamint átalakítaná a nyomtatott GyőrPluszt havilappá. A tévénél több kérdés van, azt viszont jó dolognak tartja, hogy van egy helyi rádió, „de az eddiginél szabadabb működés sokat fog segíteni abban, hogy többen hallgassák”.
- Nem tudja, „hogy a mostani helyzetben lesz-e rá 40 milliárd forintunk, hogy felújítsuk a Győri Nemzeti Színházat”. Első körben a színházépület azon hibáit javítaná ki, amelyek már a működést veszélyeztetik, valamint a „színházat övező II. János Pál pápa teret rendbe kell hozni”.
- A győri önkormányzat 2010-ben, az Audival kötött szerződésének tartalmát nyilvánosságra hozná, de minimum elmagyarázná a közvéleménynek. A probléma szerinte a szolidaritási adóval van, „mellyel még azt is elveszik tőlünk, amit be sem szedünk az iparűzési adóban”. Az Audi győri jelenlétét és munkáját olyannak tartja, „mint a családi ezüst: vigyáznunk kell rá”. Kijelentette, hogy akkumulátorgyár nem lesz a városban, az ipari park bővítésének kérdésében szerinte „egyértelmű volt a győrszentivániak akarata”, biztos abban, hogy nem lesz ott „400 hektár ipari terület”.
- Szerinte a győri egyetem kuratóriumában helye van Győr mindenkori polgármesterének, „hiszen a város és az egyetem szimbiózisban létezik: az egyetem is olyan Győrnek, mint a családi ezüst, vigyázni kell rá”. „Ha Dézsi Csaba András polgármester úr szakmai tanácsaira feltétlen szükség van kardiológiai ügyekben a kuratóriumban, akkor egy új tagnak kell helyet létrehozni, hogy a városvezetés is képviseltesse magát” – mondta.
Ahogyan arról az Index is beszámolt, a Területi Választási Bizottság június 17-én a 97 győri szavazókörből hétben újraszámolta a polgármesterválasztás szavazatait. Az eredeti végeredmény alapján Pintér Bence 440 szavazattal nyert, a hét szavazókört érintő újraszámlálás is az ő sikerét hozta, az előnye végül 445 voks lett.
(Borítókép: Pintér Bence 2023. szeptember 5-én. Fotó: Gerencsér Tamás / Index)