Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc vérhányást emlegetve szállt bele a 444-be

2024. június 29., szombat 12:13

„A vérhányás és a sajtószabadság – avagy hogyan lett a 444.hu az ellenfelünk” – ezzel a címmel tett közzé egy posztot Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke az Index egyik műsorának adott interjút, amelyre a 444 véleménycikkben reagált. A politikus szerint az abban foglaltak alapján a lap a politikai ellenfelük lett.

„A szólásszabadság szent és sérthetetlen. Ebben nincs vita. A vita ott kezdődik, amikor több alkotmányos jog, követelmény összeütközik, ilyen például a szólás szabadsága és az emberi méltóság, vagy éppenséggel a nemzet biztonságának védelme. Régi vita ez, ismerjük. A sajtó szabadsága a szólásszabadság speciális változata, amelyben a szólás szabadságát biztosító különlegesen fontos intézményt is védjük, azaz a sajtót. Ez is világos. Ha valaki a szólás szabadságával élve sérti más ember méltóságát, becsületét, ha igaztalan, súlyosan sértő dolgot állít, mindezt nagy nyilvánosság előtt teszi, az büntetendő cselekmény” – szögezte le Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán.

A DK elnöke szerint „a sajtóra, mint minden másra, igaz, hogy szabadsága egyidejűleg pozitív (azaz megilleti a szabadság) és negatív (azaz a szabadsága nem sértheti senki jogait). Ezt mintha nem értenék sokan”.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, „a tényszerű hír nem, a vélemény viszont természetesen vita tárgya. Ez természetes. Tehát a sajtóban közzétett vélemény vitatása nem érinti a sajtó szabadságát”.

Amikor a sajtó politikai kérdésben nyilvánít véleményt, akkor politizál, ezzel politikai szerepet vállal, azaz az adott ügyben politikai szereplő. Ez a közéleti sajtó természetes szerepének része.

A sajtó túllép működésének okszerűen velejáró szerepén, ha a közvélemény befolyásolása nem egyszerűen a sajtó állásfoglalásának természetes következménye, hanem kifejezetten azt célozza, hogy az egyik politikai szereplőnek közvetlen kárt okozzon. Ez esetben a sajtó a politika harci terepére lép, harcot kezdeményez, önszántából harcba bocsátkozik

– mutatott rá a volt miniszterelnök.

„Az újságíró szerintünk becstelen firkász, a lapja pedig szennylap”

Gyurcsány Ferenc szerdán jelentette be, hogy az európai parlamenti választáson elért 8 százalékos eredmény ellenére nem mond le pártelnöki tisztségéről. A politikus ezután az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában fejtette ki álláspontját többek között a DK-t, az ellenzéket és az ország helyzetét érintő kérdésekben.

A 444 egy véleménycikkben foglalkozott az interjúval. A szerző ebben úgy fogalmazott, hogy „Gyurcsány Balegyenes El Qro Fleto Fletonovics Ferenc, az Őszödi Böszme visszatért teljes fegyverzetében, keménykalapban, fehérre sminkelve, piros orral! »Nem vagyok én egy paprikajancsi!« – mondta 9 éve a legnagyobb élő magyar paprikajancsi, a saját magát is rendszeresen összegyurcsányozó Gyurcsány Ferenc. Hát a lószart, papa!”.

Gyurcsány Ferenc erre reagálva rámutatott: „A cikk véleménycikként jelent meg, anélkül, hogy a lap a cikk tárgyát képező interjúról tárgyilagos beszámolót is közzétett volna. Ez nyilván nem kötelessége, de kétségtelen, a 444.hu nem kívánta azt a lehetőséget megadni az olvasóinak, hogy maguk alkossanak véleményt az interjúban elhangzottakról. A véleménycikk sem az interjúban elhangzottak tényszerű, dokumentált értékelésén nyugszik, cáfolva vagy árnyalva az elhangzottakat, ezen az alapon értékelve az interjúalanyt és mondanivalóját. Nem, a cikknek nincs más célja, mint erősen túláradó negatív érzelmi töltettel az interjúalany felett ítélkezni, őt kigúnyolni, hitelteleníteni, emberi, politikai mivoltában támadni, leplezetlenül, büszkén sérteni”.

A 444.hu harcra lépett ellenünk. Joga van hozzá. Harcának célja, hogy politikai károkat okozzon nekünk, eszköze személyünk és tevékenységünk minősítése. Az viszont a mi minősítésünk, hogy ezt a módszert és ezt az írást hazugnak, emberi becsületet sértőnek, megalázó szándékúnak, rosszindulatúnak, hatásvadásznak tartjuk. Az újságíró szerintünk becstelen firkász, a lapja pedig szennylap. Ez meg a mi véleményünk. Magára valamit adó ember szerintünk undorral elfordul egy ilyen laptól. A lap politikai ellenfelünk

– tette világossá Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: „Bár a 444.hu kétségtelenül amellett kampányol, hogy én tűnjek el a közéletből, lehetőség szerint a DK-val együtt, mi nem gondoljuk ugyanezt fordítva. A vérhányást újságírásnak tekintő lapnak is helye van a magyar nyilvánosságban, hogy példája legyen az aljasságnak, az embertelenségnek, a magából kifordult, önmagától elájult, magamutogató mocsoknak”.

Gyurcsány Ferencék szerint része a sajtószabadságnak, hogy ilyen cikkeket lehessen írni, ahogy az is, hogy ilyen írásnak helyet adó lap legyen, „a mi szabadságunk része meg az, hogy ezt a valamit ne újságnak, hanem a romlottság és a rombolás fertőző gócának tekintsük”.

Rovatok