Előkészítő ülést tartottak egy nő ügyében, akit a volt élettársának megölésével vádolnak. Az ügyészség a terhelt beismerése esetére 10 év börtönbüntetés és 10 év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, azonban a hétfői előkészítő ülésen a terhelt nem ismerte be bűnösségét.
A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy nőt emberölés bűntettével vádolnak. A vádirat szerint a vádlott terhelt párkapcsolatban élt a sértettel, aki szerette volna szorosabbra fűzni a kapcsolatukat, hogy együtt éljenek a vádlottal és annak előző kapcsolatából származó két gyermekével, azonban a nő ettől elzárkózott.
A vádlott rendszeres alkoholfogyasztása miatt a kapcsolatuk konfliktusokkal terheltté vált és végül szakítottak. A nő 2023. április 20-án jelentős mennyiségű bor elfogyasztását követően felhívta a sértettet, hogy 21 óra után – miután a gyermekei lefeküdtek aludni – menjen át és vigye el a lakásban hagyott személyes tárgyait. A férfi nem vette figyelembe a vádlott kérését és a megjelölt időpont előtt érkezett a lakáshoz, ami miatt a nő kérdőre vonta őt és szóváltás alakult ki közöttük. A vádlott dühében rátámadt a férfira és
a konyhában magához vett egy 20 centiméter pengehosszúságú kést, amellyel egy alkalommal mellkason szúrta a férfit.
A sértett eltámolygott a lakás ajtajáig és felhívta a segélyhívót, azonban a lakcímet már nem tudta megmondani, mert összeesett és eszméletét vesztette.
A vádlott segítségért felhívta a volt élettársát, a barátnőjét és a szomszédját is, a mentőket viszont nem értesítette. Orvosi segítséget végül a ház lakói hívtak, azonban a sértett életét már nem lehetett megmenteni, a férfi a bántalmazás következtében a helyszínen elhunyt.
Az ügyészség a terhelt beismerése esetére 10 év börtönbüntetés és 10 év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. A hétfői előkészítő ülésen a terhelt nem ismerte be bűnösségét és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról. A bizonyítási indítványok elhangzását követően a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet, amelyet nyomban meg is tartott. Az eljárás október 24-én tanúmeghallgatással folytatódik.