Index Vakbarát Hírportál

Népszerű helyszínen rendezik meg a fővárosi ponthatárváró eseményt

2024. július 1., hétfő 21:18

Hetek kérdése, és kiderül, kiket vettek fel az egyetemre. Most már az is nyilvános, hogy Budapesten a ponthatárváró esemény helyszíne idén is a Budapest Park lesz.

A héten a középfokú szóbeli vizsgák végeztével lezárul az idei érettségi időszak, július 24-én pedig az is kiderül, hogy a 120 990 diákot melyik egyetemre vették fel. Az Eduline tájékoztatása szerint idén is a Budapest Parkban rendezik a budapesti felvételizők ponthatárváró eseményét, vagyis a Pont Ott Partit.

Az ELTE a hivatalos oldalán azt írta, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája eseményén idén is kerekasztal-beszélgetésekkel és programokkal telik majd a hivatalos ponthatárok nyilvánosságra hozatala előtti várakozási idő.

A kapunyitás 15 órakor lesz, és egészen 23 óráig koncertek és kiállítók várják a felsőoktatásba felvételiző fiatalokat. Ezt követően ugyanezen a helyszínen indul az afterparty. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A ponthatárhirdetésre számos vidéki városban is rendezvényekkel készülnek. 

A legnépszerűbb egyetemek

Mint megírtuk, a legnépszerűbb öt egyetem között fővárosi és vidéki intézmények egyaránt szerepelnek. A legfelkapottabbak a gazdálkodástudományi képzések, de nőtt az érdeklődés a pedagógusképzések és a műszaki, informatikai, valamint a természettudományi képzési területek iránt is.

legnépszerűbb szak 6801 jelentkezővel ezúttal is a gazdálkodási és menedzsment alapképzés volt, amelyet a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is olyan képzések követtek, mint a pszichológia, a jogász, az ápolás és betegellátás, valamint a kereskedelem és marketing szakok. A legtöbb jelentkezőt, összesen 17 080 főt idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vonzotta; amit a három legnagyobb vidéki egyetem – Debreceni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem – követ.

Rovatok