Index Vakbarát Hírportál

Nagyon jelentős járványügyi eseményre figyelmeztetnek a szakértők

2024. július 1., hétfő 10:26

Nagyon jelentős járványügyi esemény, ezért figyelemmel kell kísérni – nyilatkozta a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának igazgatója az Amerikában szarvasmarhák között terjedő madárinfluenzáról. A szakember egy hosszú interjúban fejtette ki az aktuális járványhelyzeti kérdéseket és kiemelte, hogy a Covid még mindig súlyosabb, mint az influenza.

Oroszi Beatrix, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának igazgatója interjút adott a Portfoliónak.

A szakember ebben kiemelte, hogy

Mint megírtuk, Rusvai Miklós állatorvos, víruskutató korábban arról beszélt, hogy nem jó jel, hogy egy amerikai tejtermelő egy tehéntől kapta el a madárinfluenza vírusát. Mint mondta, előbb derült ki, hogy az embert fertőzte a vírus, és azután következtettek vissza arra, hogy eredetileg a tehenek között volt jelen.

A szakértő hozzátette, hogy az emberről emberre terjedés az úgynevezett fajadaptációs képességtől függ. Ennek a fajadaptációnak többnyire idő kell, és a terjedéshez a véletlen is hozzájárulhat. Eddig ez még nem történt meg, az emberről emberre való terjedés képességét még nem szerezte meg a vírus.

Rovatok