Index Vakbarát Hírportál

Összefogást hirdetett a Balatonért az Orbán-kormány tagja

2024. július 2., kedd 20:24

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter összefogást hirdetett a Balatonért, olyan lépések sorára készül, amelynek eredményeképp a térség mind üdülőhelyként, mind lakóhelyként kellemesebb, élhetőbb és jobb legyen.

„Összefogás a Balatonért. Ma délután a Balaton környéki országgyűlési képviselőkkel, a balatoni vármegyék megyei közgyűléseinek elnökeivel, valamint főispánjaival találkoztunk itt a minisztériumban, hogy megbeszéljük azokat a problémákat, amelyek a Balaton térségét leginkább sújtják” – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a közösségi oldalán megosztott videóban.

A tárcavezető úgy fogalmazott, „akár nyárról, akár télről, tavaszról vagy őszről van szó, mindannyian tudjuk, hogy a közlekedési infrastruktúra, a közszolgáltatások területén, a demográfiai folyamatokat tekintve számos olyan lépés van, amelyet meg kell tennünk annak érdekében, hogy a Balaton mind üdülőhelyként, mind lakóhelyként kellemesebb, élhetőbb és jobb térség legyen.”

Leltár után cselekvés

Navracsics azzal összegzett, hogy folytatják a munkát, most a leltárt készítik el, ősztől pedig a cselekvés ideje következik. A szakpolitikus nyomatékosította, hogy

Közép-Európa legnagyobb tava nem csupán nyaralóhely, hanem otthon is.

Az ötödik Orbán-kormány nagy visszatérője, a volt uniós biztos korábban is felhívta már a figyelmet arra, hogy a Balaton az ott élők mindennapjainak színtereként egyre szomorúbb képet mutat. A térség ugyanis országosan a legrosszabb demográfiai folyamatokkal küzdő tájegységek közé tartozik a fiatalok elvándorlása és az idősek beköltözése miatt.

Az agglomeráció új határa?

Navracsics Tibor emlékeztetett: átfogó célként a kormány korábban azt határozta meg, hogy Magyarország 2030-ra legyen az öt legélhetőbb európai ország egyike. Ennek előfeltétele a fejlesztéspolitikában, hogy élhető vidék és élhető városok legyenek, utóbbi

a városi környezet emberségesebbé, barátságosabbé tételét jelenti, a vidék esetében pedig a közszolgáltatásokhoz való könnyebb hozzáférést.

Úgy véli, a Balaton tulajdonképpen már most is, de a nagyon közeli jövőben biztosan Budapest agglomerációs övezetének külső határát jelenti majd. Elsősorban a közlekedési infrastruktúra fejlődésének köszönhetően a térség nagyobb városaiból gyakorlatilag már egy órán belül be lehet érni a fővárosba.

Rovatok