Index Vakbarát Hírportál

Ittas, sportautót vezető nő gázolt halálra egy kerékpáros férfit

2024. július 2., kedd 16:27

A Kecskeméti Járási Ügyészség halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt vádat emelt egy nővel szemben. Az elkövető ittasan, a sebességhatárt lényegesen túllépve elütötte az úttesten kerékpárját toló férfit.

A vádirat szerint az elkövető 2023. május 28-án, délelőtt, a megengedett 90 kilométer/óra helyett mintegy 142-143 kilométer/óra sebességgel vezette autóját Kunfehértó felől Kiskunhalas irányába, amikor meglátta az úttesten áthaladni szándékozó, kerékpárját toló férfit. A nő fékezett, azonban ittassága és gyorshajtása miatt elütötte a gyalogost.

A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azon KRESZ-előírást, amely szerint járművet csak az vezethet, akinek nincs a szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol, valamint azt is, amely szerint személygépkocsival lakott területen kívül legfeljebb 90 kilométer/óra sebességgel szabad közlekedni.

Az ügyészség a nőt halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja, és ezért vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza.

A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Rovatok