Gyurcsány Ferenc nemrégiben bejelentette, a Demokratikus Koalíció döntésével összhangban, nem mond le az elnöki posztról, emellett arról is beszélt, hogy azok az ellenzéki pártok, ahol lemondások vagy leváltások voltak az elmúlt években, csak tovább gyengültek. Megnéztük, hogy 2018-tól milyen vezetőcserék voltak a parlamenti ellenzéki pártoknál, és hogyan alakult a támogatottságuk mostanáig.
Míg a Tisza Párt előretört a magyar belpolitikában és szinte elfoglalta a teljes ellenzéki térfelet (legalábbis az európai parlamenti választási eredménye alapján) június 9-én, a parlamenti ellenzék súlyos kudarcot szenvedett el. A Momentum elnöksége lemondott, az MSZP társelnökei lemondtak, az LMP-ben augusztusban tartanak tisztújítást, a Jobbikban és a Párbeszéd – Zöldeknél már túl is vannak rajta. Előbbi új elnököt választott, utóbbi megerősítette az eddigi társelnököket a pozíciójukban.
Az ellenzéki térfélen több véleményformáló szereplő, volt és aktív politikus is azt kezdte el hangoztatni, hogy a baloldal megújítása érdekében Gyurcsány Ferencnek le kellene mondani a Demokratikus Koalícióban.
Az egykori miniszterelnök ezekre a felvetésekre és a választási eredményre reagálva intenzív kommunikációs offenzívával válaszolt. Egy hosszú videóbeszámolóban és az Index műsorának adott interjúban fejtette ki álláspontját az ellenzéki politika jelenéről, a Demokratikus Koalíció szerepéről, felelősségéről, illetve jövőjéről. Ezekben a megszólalásokban bőven adott munkát az elemzőknek, hogy legyen miről beszélniük, legyen mit kommentálniuk, értékelniük, valamint a politikai támadások és kritikák sem maradtak el Gyurcsány Ferenc számos erős kijelentése, eszmefuttatása után.
A legfontosabb bejelentése az volt, hogy nem mond le a Demokratikus Koalíció elnöki posztjáról, sőt, minden támadással szemben felveszik a kesztyűt a következő időszakban.
A választás utáni hosszú elemzésünkben többek között azt írtuk, hogy a parlamenti pártok közül továbbra is a Demokratikus Koalíció a legéletképesebb, talpon maradt, szerzett két európai parlamenti mandátumot (igaz, az előző ciklusban még négy képviselőjük volt), és az önkormányzati pozíciói is számottevőek. De azt is hozzátettük: a DK „varázstalanodott”, elveszítette az erőpozícióját ahhoz, hogy magához vonzza az ellenzéki szavazókat. Az viszont továbbra is kijelenthető, hogy Gyurcsány Ferenc nélkül nincs Demokratikus Koalíció.
Az elmúlt tíz évben az ellenzéki oldalon a folyamatos lemondások és leváltások egyetlen ellenzéki párt megerősödését sem hozták, éppen ellenkezőleg. A mai helyzetben a mostani a DK legerősebb felállása, legjobb csapata, ez akkor is igaz, ha egyikünk sem gondolja, hogy tökéletesek vagyunk
– jelentette ki Gyurcsány Ferenc abban a videóban, amelyben 33 pontban értékelte a választási eredményt.
Az Indexnek adott hosszú interjúban is elmondta, hogy az elmúlt tíz évben több mint egy tucat pártelnök mondott le az ellenzéki oldalon.
Jobbak lettek, tessék mondani?
– tette fel a kérdést Gyurcsány Ferenc. Hangsúlyozta, hogy a DK az utolsó létező, valódi ellenzéki párt, és csak azért mondatnák le a pártján kívüli megszólalók, mert egy új baloldali mozgalmat akarnak létrehozni.
Hát csináljátok
– üzente nekik a DK elnöke, aki kiemelte „a felelősség nem a lemondás szinonimája”, ugyanakkor a DK vállalja a felelősséget azért, amit tett, márpedig mindent megtettek a jó vagy jobb eredményért.
A 2018-as választások után számos lemondás, vezetőcsere és szakadás tépázta meg a parlamenti ellenzéki pártokat. Valóban nincs arra példa, hogy egy párt jól járt volna a vezetője vagy a vezetői lemondásával. Erre a legszemléletesebb példa a Jobbik, amely magasról zuhant a mélybe.
2018-ra elérte, hogy a legerősebb ellenzéki párttá váljon és a legnagyobb ellenzéki parlamenti frakcióval kezdhesse meg a munkát az akkori országgyűlési választások után.
A párt azonban mindent a győzelemre tett fel, az irreális elvárások és remények összeomlása után Vona Gábor a korábbi ígéretét betartva, lemondott az elnöki posztról, a parlamenti mandátumát nem vette fel és kivonult a napi pártpolitikából.
A Jobbik azóta több vezetőváltáson és szakadáson esett át. Vona Gábor után a pártot vezette Sneider Tamás, Jakab Péter, egy rövid ideig ügyvezető alelnökként Potocskáné Kőrösi Anita, Gyöngyösi Márton, és a legutóbbi tisztújításon az országos politikában ismeretlen Adorján Bélát választották meg elnöknek. 2018 után szakadt ki Toroczkai László a pártból, és létrehozta a Mi Hazánkat, amely mostanra sikeresebbé vált, mint a Jobbik. Több más kilépő jobbikos politikus – Volner János, Bencsik János és Varga-Damm Andrea – is saját formációval próbálkozott az elmúlt években, de ezek egyike sem volt életképes.
Jakab Péter viharos körülmények között távozott a Jobbik éléről, hogy aztán létrehozza A Nép Pártján nevű formációt, amely már az első nagy megmérettetésén elbukott, és nem tudott elindulni az idei európai parlamenti választáson.
Vona Gábor új párttal, a Második Reformkorral tért vissza a politikába, de csak szerény eredményt tudott elérni, 1 százalék alatt maradt (30 961 szavazattal) az európai parlamenti választáson.
Korábbi elemzésünkben emlékeztettünk rá: a Jobbik brutális zsugorodását szemlélteti, hogy a 2018-as országgyűlési választáson közel 1,1 millióan szavaztak a pártra listán, ez akkor több mint 19 százalékot jelentett. Az idei európai parlamenti választáson az 1 százalékot sem tudta elérni a párt, és csupán 45 404 szavazatot kapott. Vona Gábor lemondása után a legerősebb ellenzéki párt hat év alatt lényegében a semmivé foszlott.
Az ellenzéki politika egyik legígéretesebb szereplőjének tűnt 2019-ben a fiatalos frissességű Momentum. 2018-ban még nem tudott bejutni a parlamentbe a 2017-es NOlimpia-kampánnyal országos ismertségre szert tevő Momentum, de öt éve Fekete-Győr András vezetése alatt a párt megszerezte az első igazi politikai sikerét (valójában ezt azóta sem sikerült megismételni, sem túlszárnyalni): két európai parlamenti mandátumot nyertek. A Momentum onnantól kezdve arra készült, és azért építkezett, hogy a párt meghatározó, megkerülhetetlen szereplőjévé, sőt, vezető erejévé váljon az ellenzéki oldalnak.
Fekete-Győr elnöksége ott bicsaklott meg, hogy a párt ambícióihoz képest kínosan gyenge eredményt ért el a 2021-es ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson. Lemondásra kényszerült és rövidesen teljesen kiszorult a párt első vonalából. Érdemes megjegyezni, hogy a 2017-es NOlimpia-kampányban – amely máig a párt legfőbb identitásképző alapköve – Fekete-Győr András volt a mozgalom arca, és többször is úgy hivatkoztak rá a kormánykritikus sajtóban,
mint aki olyan karizmával és tehetséggel rendelkezik, mint egykor a fiatal Orbán Viktor.
A Momentum élén Fekete-Győrt a párt európai parlamenti képviselője, Donáth Anna követte, akit a nemzetközi sajtóban korábban már Orbán Viktor egyik „legesélyesebb” kihívójának is neveztek. Donáth nem maradt sokáig elnök, csak épp addig, hogy a Momentum élén elszenvedje az ellenzéki összefogás 2022-es bukását és egy színpadon vállalja a vereséget Márki-Zay Péterrel. 2022 májusában bejelentette, hogy gyermeket vár, ezért nem indul újra a pártelnöki posztért. Az akkor még teljesen ismeretlen Gelencsér Ferencet választották a helyére, de Donáth Anna megmaradt afféle árnyékvezetőként, és egyértelműen őt tartották a párt nagy reménységének.
Az elemzők egyetértenek abban (és a háttérbeszélgetéseink alapján többnyire a pártban is azt gondolják), hogy Gelencsér elnöksége lejtmenet volt a Momentumnak. Mire Gelencsért a párton belül megbuktatták és visszahozták a párt élére Donáth Annát, a Momentum már elbúcsúzhatott attól, hogy az ellenzék legerősebb szereplőjévé váljon. Ráadásul a párt lejtmenetét a visszatérő Donáth Anna sem tudta megállítani, a Momentum tragikus eredményt ért el június 9-én.
Elemzésünkben megírtuk, hogy a Momentumnak áttörést jelentő 2019-es európai parlamenti választáson 344 512-en szavaztak a pártra, ez akkor két mandátumot hozott nekik. Öt év után drámai a különbség: több mint 175 ezer szavazó eltűnt a Momentum mögül, és egyetlenegy képviselőt sem tudtak küldeni az Európai Parlamentbe, illetve a Fővárosi Közgyűlésbe se, bár a párt nem maradt önkormányzati pozíciók nélkül.
A kudarcos eredmény maga alá temette Donáth Anna elnökségét, és az eddigi személyes politikai építkezését is. A pártban jelenleg vezetői válság van, az elnöki posztra az egyik jelentkező a visszatérésre kész Fekete-Győr András, aki joggal állhat ki azzal, hogy a Momentum utoljára az ő vezetése alatt ért el felmutatható sikereket.
Az egy külön elemzés is lehetne, hogy az MSZP mélyrepülése honnan datálható, az biztos, hogy a párt történetében sorsfordító év volt a 2006-os esztendő, Gyurcsány Ferenc kormányzása, az őszödi beszéd és a Fidesz–KDNP 2006-os önkormányzati sikerei.
Az mindenesetre kiemelendő, hogy a Fidesz–KDNP kétharmados győzelmei ellenére
2010-ben és 2014-ben Mesterházy Attila elnöksége idején még több mint egymillió szavazója volt az MSZP-nek.
Igaz, utoljára egyedül 2010-ben indult el országgyűlési választáson a párt, utána már mindig valamilyen formációban. A számokból azonban az olvasható ki, hogy a zuhanás a Mesterházy-korszak után kezdődött meg igazán.
A 2018-as választáson Molnár Gyula elnöksége alatt az MSZP a Párbeszéddel együtt indult el, Karácsony Gergely volt a miniszterelnök-jelöltjük. Az eredményt végül kudarcként értékelték, de ma már az MSZP boldog lenne attól a szavazatszámtól, amit akkor kapott. Hat éve, listán valamivel több mint 680 ezren szavaztak az MSZP–Párbeszédre. A választás után azonnal lemondott Molnár Gyula. Őt követte az elnöki székben Tóth Bertalan, majd jött a társelnöki rendszer 2020 őszétől. Tóth Bertalanból társelnök lett, és vele együtt Kunhalmi Ágnesből is. Utóbbi egészen a mostani választásig maradt a párt élén a Tóth Bertalant 2022 októberében váltó Komjáthi Imrével.
Az MSZP-ben idén ősszel lesz tisztújítás, de bizonytalan, hogy milyen új vezetése lehet a pártnak. Mivel az MSZP a baloldali összefogás tagjaként indult a június 9-i választáson, nem lehet megmondani, hogy mennyi szavazója maradt. A közvélemény-kutatások többnyire 1–4 százalék között mérték a párt támogatottságát. Bárhogy is lesz, a mostani vezetői válság biztos nem segít a párton.
Az LMP és a Párbeszéd – Zöldek helyzete azért eltérő a többiekétől, mert alapvetően, függetlenül attól, hogy éppen milyen vezetésük volt, évek óta, választásról választásra ügyeskedniük, alkudozniuk, helyezkedniük kellett az életben maradásért.
A Párbeszédet az LMP szakadárjai hozták létre 2013-ban, országos választáson még soha nem mérették meg magukat önálló politikai formációként, a közvélemény-kutatások az utóbbi időszakban 0 és 1 százalék körül mérték be a pártot. Bármilyen változás is volt éppen a párt élén, nem derült ki, hogy ezek egyáltalán befolyásolták-e érdemben a Párbeszéd megítélését.
A párt legnagyobb „teljesítménye”, hogy Karácsony Gergely főpolgármester is közéjük tartozik.
Az, hogy Barabás Richárd és Szabó Rebeka az idei választások után megmaradtak társelnököknek, valójában semmit sem jelent a párt marginális politikai szerepe szempontjából. Ez fordítva is így lenne, ha új társelnökség állt volna fel. A Párbeszéd az összes olyan politikai partnerét elveszítette, akikkel eddig összefonódva megúszhatta a választói ítéletet. Az MSZP végzetesen meggyengült, a DK pedig nem felejti el, hogy a kudarcos eredmény után Barabás Richárd már rögtön arról beszélt, szerinte Gyurcsány Ferenc nélkül kell újraszerveződnie a progresszív baloldali ellenzéknek.
Annak ellenére, hogy az LMP hasonló helyzetben van most, mint a Párbeszéd, a párt a 2010-es parlamentbe jutásától kezdve a 2010-es évek első felében még innovatív ellenzéki tényezőnek számított.
Az LMP-t azonban a belső megosztottság, a pártbéli intrikák fokozatosan elsorvasztották.
A párt egyik legaktívabb politikusa és legismertebb arca, Schiffer András társelnök 2016-os lemondása, majd a parlamentből való távozása után az LMP jelentősen veszített politikai értékéből.
2018-ban a párt önállóan elindult Szél Bernadett miniszterelnök-jelöltségével (egyúttal a párt női társelnöke volt), és nem is ért el rossz eredményt. Listán több mint 400 ezer szavazatot kapott az LMP, és nyolcfős képviselői csoportot tudott felállítani a parlamentben (egy egyéni győzelmük is volt Budapesten). Ez egy olyan eredmény, amit örömmel vállalna a mai LMP, ehhez képest a párton belül olyan kíméletlen adok-kapok kezdődött, hogy néhány hónappal később a párt arca, Szél Bernadett lemondott, és még távozott is a pártból. Az idei európai parlamenti választáson kiderült, hogy 400 ezer szavazó helyett már 40 ezer szavazót sem tud megmozgatni a párt, amely most ismét tisztújítás elé néz.
Ahogy elemzésünkben írtuk: az LMP túlélési lehetőségei jelentősen lecsökkentek, és bár Ungár Péter, a párt társelnöke súlyos támadásokat kap Vitézy Dávid támogatása miatt, aki mögé a kormánypártok is beálltak Karácsony Gergely ellenében, távozása nem valószínű, hogy az üdvös megújulás felé vezetné a pártot, hanem a biztos megsemmisülés irányába. Igaz, ha Ungár marad, akkor sem nagyon látszik, hogyan lehetne az LMP-t feltámasztani.
A parlamenti ellenzéki pártok közül egyedül a Mi Hazánknak nincs oka a kardjába dőlnie: az önkormányzati beágyazottságát megerősítette, és megvan az első európai parlamenti mandátuma, miközben 2009 óta a Jobbiknak először nem sikerült képviselőt juttatni az Európai Parlamentbe.
Elemzésünkben már rámutattunk, hogy az európai parlamenti választáson 306 404-en szavaztak a Mi Hazánkra, míg a Momentum, amely vezető ellenzéki erő akart lenni, csak 169 082 szavazatot kapott. Ráadásul a Mi Hazánk a hárompárti baloldali összefogás (DK–MSZP–Párbeszéd – Zöldek) nyomába ért, közel 61 ezer szavazat a különbség a két formáció között. Azt csak lapunk vetette fel, hogy a radikális körökben népszerű Dúró Dóra akár vezetői alternatíva lehet a Mi Hazánk számára, de valójában nincs arról szó, hogy lecserélnék a párt éléről Toroczkai Lászlót.
Végső soron, a felsorolt példák alapján kijelenthető, hogy Gyurcsány Ferenc megállapítása a lemondásokról, vezetőcserékről megállja a helyét, azokkal egyik ellenzéki párt sem járt jól. Az is igaz, hogy Gyurcsány Ferenc szerepéről elsősorban saját közössége, továbbá a választók tudnak ítéletet mondani, és úgy tűnik, hogy az ellenzéki szavazók egy politikailag értelmezhető része továbbra is támogatja a Demokratikus Koalíciót, miközben más ellenzéki pártok a parlamenti küszöb alá zuhantak. Ezt még úgy sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a DK elnökének személye valóban megosztó az ellenzéki térfélen. A Gyurcsány-kártyát évek óta sikeresen kijátsszák a kormánypártok, és most követőjük is akadt, merthogy a Tisza Párt szintén építkezett a Gyurcsány-ellenességre.
A választás után készült videójában Gyurcsány Ferenc elmondta, pártjában két kérdést tettek fel maguknak: követtek-e el olyan hibát, tévedést, ami indokolttá teszi valaki vagy valakik felmentését, lemondását? A második kérdés az volt, hogy valakinek a mostani távozása utat nyit-e a párt megerősödésének.
Ha mind a két kérdésre igen a válasz, akkor nem érdemes hezitálni, valakinek mennie kell. Ha csak az egyik kérdésre igen a válasz, a másikra nem, akkor érdemes tovább mérlegelni. Ha mind a két kérdésre elutasító a válasz, akkor nemcsak hogy nem kell, de nem is szabad, sőt tilos elmenni. Felelősek vagyunk tetteinkért, sok megbeszélést folytattunk, feltettük mindenkinek mindkét kérdést
– fogalmazott Gyurcsány Ferenc, és mint kiderült a videós beszámolójából: a DK-ban mindkét kérdésre 'nem' volt a válasz.
A pártelnök azóta – nem kis felháborodást keltve a megnevezettek körében – azt is részletesen kifejtette, hogy nem ő a felelős a négy fideszes kétharmadért, hanem „a felelősséget nem látó, azt elhárító ellenzéki pártok és pártvezetők sokasága”.
(Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtótájékoztatót tart a DK budapesti székházában 2024. június 7-én. Fotó: Purger Tamás / MTI)