Index Vakbarát Hírportál

Hazaérkezett Orbán Viktor, összeült a magyar kormány

2024. július 3., szerda 10:15

A szokásos szerdai napon tartja heti ülését a kormány a Karmelita kolostorban. Ezt Tuzson Bence igazságügyi miniszter osztotta meg a közösségi médiában. Mindeközben Orbán Viktor sajtőfőnöke is közölte, hogy a miniszterelnök szerda reggel már vendéget fogadott a Karmelitában, vagyis hazaérkezett Ukrajnából, ahol kedden Volodimir Zelenszkijjel találkozott.

Ismét ülésezik a magyar kormány – derül ki Tuzson Bence igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzéséből

Mindeközben Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggel a Karmelita kolostorban fogadta Thérese Blanchet-t, az Európai Tanács főtitkárát, aki részt vett az Európai Unió Tanácsa soros magyar elnökségének első kormányülésén. A főtitkár és a kormány tagjai a közös munkaülésen áttekintették a magyar elnökségi célkitűzéseket, egyeztettek az elvégzendő feladatokról és azok ütemezéséről.

Az elmúlt időszakban sok fontos fejlemény történt – többek között az üzemanyagárak tekintetében, vagy éppen az EU soros elnökségét illetően –, amelyekről szó eshet az ülésen. 

A június 9-i választás óta ez lesz a második ülése a kormánynak, a legutóbbi Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő nyilatkozott arról, hogy mit miért tesz a kormány.

Fókuszban az üzemanyagárak

A mostani találkozó egyik központi témája az üzemanyagárak emelkedése lesz. Az elmúlt hetekben jelentős mértékben nőtt a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára. A legfrissebb adatok szerint a benzin 2 forinttal, míg a gázolaj beszerzési ára bruttó 3 forinttal növekedett, így a 95-ös benzinért 615, míg a gázolajért átlagosan 633 forintot kell fizetni literenként.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az ATV Híradónak úgy nyilatkozott, hogy „az üzemanyagárak ismét a szomszédos országok átlagára felett vannak, ezért szerdán a kormány napirendre tűzi a kérdést”.

Ennek érvényt fogunk szerezni, vagy úgy, hogy a kiskereskedők megértik és nem játsszák ki ezt az elvárást, vagy úgy, hogy komoly szabályozói lépésekkel be fogunk avatkozni. Nem értjük ezeket az ármozgásokat, hiszen az elvárások, amik az elmúlt hónapban megszülettek, továbbra is fennállnak

fogalmazott a tárca vezetője.

EU-s és háborús kérdésekben is diskurálhatnak

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Magyarország átvette Belgiumtól az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben tárgyalást folytatott Alexander De Croo belga kormányfővel. A találkozó keretében a magyar miniszterelnök hivatalosan is átvette az Európai Tanács soros elnökségét a következő hat hónapra.

A megbeszélés után Orbán Viktor Sulyok Tamás köztársasági elnökkel együtt megtekintette a brüsszeli Magyar Ház nemrég felújított épületét, amely mostantól az elnökségi programok kiemelt helyszíne lesz.

Arról is írtunk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kedden Kijevben találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel. A magyar kormányfő hangsúlyozta: az EU-elnökség átvétele után az első útja Kijevbe vezetett, mert a béke kérdése nem csak Ukrajnában fontos, hanem egész Európában. Hozzátette: a háború, amit az ukránok most elszenvednek, mélyen érinti az európai biztonságot.

Emellett nagyra értékelte azokat a kezdeményezéseket, amelyeket Ukrajna elnöke tett a béke érdekében, ugyanakkor megosztotta azt a véleményét Volodimir Zelenszkijjel, hogy ezek a kezdeményezések hosszú időt vesznek igénybe.

A nemzetközi diplomácia szabályai lassúak és komplikáltak. Azt kértem az elnök úrtól, hogy fontoljuk meg, nem lehetne-e a sorrendet megfordítani és egy gyors tűzszünettel fölgyorsítani a béketárgyalásokat. Egy határidőhöz kötött tűzszünet, amely lehetőséget ad a béketárgyalások felgyorsítására: ennek a lehetőségeit mértem föl

– fogalmazott az MTI szerint a miniszterelnök, és jelezte, hogy a tárgyalásról  jelentést készít az Európai Unió Tanácsának, vagyis az uniós miniszterelnököknek, amelynek alapján megszülethetnek a szükséges európai döntések.

Rovatok