Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, miről tárgyalt Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin, Ukrajna kiakadt

2024. július 5., péntek 16:23

Orbán Viktor július 2-i kijevi látogatását követően Moszkvába utazott, hogy – elmondása szerint – tárgyaljon az ukrajnai háború rendezéséről. A látogatás azonban nyugati körökben többek nemtetszését váltotta ki. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökeként utazott Moszkvába, és nem a szövetséget képviseli.

Az ukrajnai rendezésről és a kétoldalú kapcsolatokról kezdett eszmecserét a Kremlben pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök – írja az MTI.

A magyar miniszterelnök a tárgyalás előtt, a sajtó jelenlétében mondott köszöntőjében emlékeztetett, hogy 2009 óta ez a tizennegyedik kétoldalú találkozójuk az orosz elnökkel, ugyanakkor hozzátette, hogy ez most különlegesebb, mint a korábbiak. Emlékeztetett, hogy legutóbb 2022 februárjában járt Moszkvában, még a háború előtt.

A kormányfő megköszönte az orosz elnöknek, hogy „ilyen nehéz körülmények között” is fogadja.

Lassan elfogynak azok az országok, amelyek mind a két háborúban álló féllel tudnak beszélni, lassan Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, aki mindenkivel tud beszélni

– hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor jelezte, hogy ezt a helyzetet szerette volna felhasználni arra, hogy fontos kérdésekről tudjon szót váltani az orosz elnökkel, és néhány olyan kérdésben, ami fontos Európának, szeretné megismerni az álláspontját.

Vlagyimir Putyin reményét fejezte ki, hogy lehetőségük lesz eszmecserét folytatni a kétoldalú kapcsolatokról ebben a nehéz helyzetben, különösen a legnagyobb európai válság, vagyis az ukrajnai alakulásának kilátásairól.

Természetesen kész vagyok megvitatni a részleteket önnel ezzel a kérdéssel kapcsolatban, és arra számítok, hogy ön is ismerteti velem az ön, az európai partnerek álláspontját

– tette hozzá.

Orbán Viktor: A következő fél év a békemisszióról szól

Európának a béke a legfontosabb, a magyar EU-elnökség a következő félévet – az akkor végzendő munkát – békemissziónak tekinti – hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közös sajtótájékoztatóján pénteken Moszkvában.

A magyar kormányfő elmondta, hogy pénteken a 14. alkalommal folytatott megbeszélést Oroszország elnökével. A találkozó különös jelentőségét az adta, hogy háborús időben történt, „egy olyan pillanatban, amikor Európának nagy szüksége van a békére” – húzta alá.

Orbán Viktor közölte, a találkozón elmondta az orosz elnöknek, hogy az elmúlt évtizedek kivételes európai fejlődésének alapját a béke adta. „Most viszont két és fél éve a háború árnyékában élünk Európában, és ez rendkívüli nehézséget okoz Európa számára” – tette hozzá.

Nem érezzük magunkat biztonságban, látjuk a pusztítás és a szenvedés képeit, és ez a háború most már a gazdasági fejlődés megtörésében és versenyképességünk visszaesésében is jelentkezik

– fogalmazott a magyar kormányfő.

A miniszterelnök szavai szerint az elmúlt két és fél évben azt tanultuk meg, hogy dialógus nélkül és diplomáciai csatornák nélkül nem tudjuk elérni a békét. „Mert a béke nem magától lesz, hanem meg kell teremteni, azért dolgozni kell” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Európának békére van szüksége.

Ennek módozatait tárgyalta meg a találkozón az orosz elnökkel, azt akarta megtudni, hogy merre van a békéhez vezető legrövidebb út.

A miniszterelnök három kérdésben szerette volna hallani az orosz elnök álláspontját. Elsőként arról kérdezte, hogy mit gondol az asztalon lévő béketervekről és a béketárgyalási formátumról. Másodsorban arra volt kíváncsi, hogy mit gondol a tűzszünet és a béketárgyalás viszonyáról, „lehetséges-e hamarabb tűzszünet, mint béketárgyalás?” Kíváncsi volt továbbá az orosz elnök véleményére a háború utáni európai biztonsági rendszerre vonatkozóan.

„Megtapasztaltam, hogy az álláspontok messze vannak egymástól, a háború lezárásához és a béke megteremtéséhez szükséges lépések száma magas, de a dialógus és párbeszéd helyreállítása tekintetében az első fontos lépést ma sikerült megtenni” – mondta Orbán Viktor.

Moszkva a konfliktus végleges lezárását akarja

Nem fegyvernyugvást kell elérni az ukrajnai háborúban, Oroszország a konfliktus teljes és végleges lezárását akarja elérni – jelentette ki Vlagyimir Putyin.

Az orosz államfő időszerűnek és hasznosnak nevezte a megbeszéléseket, és megköszönte a magyar kormányfőnek, hogy ellátogatott Oroszországba. Putyin szerint Moszkva Orbán Viktor látogatását a párbeszéd helyreállítására tett kísérletnek tekinti.

Vlagyimir Putyin meglehetősen alaposnak, közvetlennek és őszintének nevezte a több mint két és fél órás eszmecserét, amelyet a magyar miniszterelnökkel folytatott.

Közölte, hogy szó esett az ukrajnai konfliktus megoldásának lehetséges módjairól, és Orbán Viktor beszámolt neki keddi kijevi tárgyalásairól, amelyek során tűzszünetre szólított fel, hogy megteremtse a feltételeket az Ukrajnáról hosszabb távra szóló tárgyalásokhoz.

Putyin ismételten kifejezte Oroszország készségét a konfliktus tárgyalásos rendezésére, hozzátéve, hogy Kijevben ezzel szemben még mindig bíznak a győzelemben, és úgy vélve, hogy Ukrajna támogatói továbbra is megpróbálják „ezt az országot és népét faltörő kosként, áldozatként felhasználni az Oroszországgal való konfrontációban”. Álláspontja szerint az ukrajnai vezetésnek azért sem érdeke a megegyezés, mert a hadiállapot visszavonása után, szabad választásokon „közel nulla esélye” lenne „elvesztett legitimitásának” visszaszerzésére.

Nem egyszerűen fegyvernyugvásnak vagy ideiglenes tűzszünetnek kell lennie, nem valamiféle szünetnek, amelyet a kijevi rezsim arra használhatna fel, hogy pótolja a veszteségeit, átcsoportosítást hajtson végre, és újrafegyverkezzen. Oroszország a konfliktus teljes és végleges befejezése mellett van

– mondta Putyin.

Rámutatott, hogy Moszkva szerint ennek érdekében maradéktalanul ki kell vonni az ukrán erőket a donyecki, a luhanszki, a zaporizzsjai és a herszoni régióból, de vannak egyéb feltételek is.

Az orosz elnök arról is szólt, hogy folytatódik a munka a paksi atomerőmű bővítési projektjén. Hangsúlyozta, hogy az ötödik és hatodik blokk üzembe helyezésével a létesítmény kapacitása több mint kétszeresére nő.

Oroszország nagyra értékeli Orbán irányvonalát

Oroszország nagyra értékeli Orbán Viktor irányvonalát, amelynek célja Oroszország és Ukrajna álláspontjának összevetése – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a Rosszija 1 tévécsatornának a magyar miniszterelnöknek a Kremlben pénteken Vlagyimir Putyin elnökkel tartott találkozójáról.

Teljesen egyértelműen nagyra lehet értékelni Orbánnak ezt a szilárd, világos és következetes irányvonalát, amely azt célozza, hogy megpróbálja összevetni a két fél álláspontját

– fogalmazott Peszkov.

Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója ugyancsak a Rosszija 1 televíziónak azt mondta, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin „jól ismeri egymást”, így a Kremlben pénteken „őszinte megbeszélést folytatott minden éles kérdésről”, elsősorban az ukrán válsággal kapcsolatban, és érintették a kétoldalú kapcsolatokat is. A tárgyalások légkörét jónak minősítette.

Usakov szerint az orosz fél Orbán Viktor jogkörét a moszkvai útja során magyar miniszterelnökként értelmezi, „de senki nem vonta meg tőle az EU-tanács elnöki jogkörét”.

Jens Stoltenberg is kommentálta a moszkvai látogatást

A magyar miniszterelnök moszkvai látogatását Jens Stoltenberg távozó NATO-főtitkár is kommentálta, aki hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökeként utazott Moszkvába és nem a NATO-t képviseli.

Miközben Orbán Viktor Moszkvában tárgyal, a NATO és Stoltenberg keményen dolgozik azért, hogy Ukrajna megkapja a honvédő háborújához szükséges támogatásokat. Jens Stoltenberg a NATO-tagországok vezetőinek a július 9. és 11. között Washingtonban tartandó találkozóját megelőző sajtótájékoztatóján közölte, a tagországok vezetői várhatóan átfogó támogatói csomag elfogadásában egyeznek meg Ukrajna számára, melynek része lesz a biztonsági segítségnyújtás mellett a katonai képzés biztosítása is.

Ezzel összefüggésben közölte, a NATO átveszi a nemzetközi biztonsági segítségnyújtás koordinálását, ami – szavai szerint – javítani fogja Ukrajna honvédő háborúját.

Ukrajnának győzedelmeskednie kell, melyhez szüksége van rendíthetetlen támogatásunkra

– hangsúlyozta Stoltenberg.

A főtitkár közölte, hogy Orbán Viktor tájékoztatta a szövetséget moszkvai látogatásáról.

Emlékeztetett, hogy Magyarország számos olyan nyilatkozat elfogadását támogatta, amelyek elítélik Oroszország ukrajnai invázióját, Magyarország pedig minden NATO-kötelezettségének eleget tesz.

Stoltenberg közölte, hogy a szövetséges országok között Magyarország is megerősítette, hogy Oroszország az agresszor, Oroszország az elkövető, Oroszország felelős a háborúért. A tagországok között Magyarország megerősítette azt is, hogy Oroszországnak be kell fejeznie a háborút, leállítva Ukrajna elleni támadásait, valamint elismerte, hogy Ukrajna területi egységét, önállóságát és függetlenségét tiszteletben kell tartani.

Kiemelte azt is, hogy június elején, budapesti látogatásakor a NATO elfogadta Magyarország álláspontját, miszerint nem kíván részt venni az Ukrajnának nyújtandó katonai és pénzügyi támogatásban, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy nem blokkolja az erre irányuló NATO-erőfeszítéseket.

„Egészen biztos vagyok abban, hogy amikor jövő héten Washingtonban találkozunk, minden szövetséges ország vezetője el fogja ítélni Oroszország agresszióját, és kiáll Ukrajna területi egysége mellett” – tette hozzá nyilatkozatában Stoltenberg.

Ukrajna sem repes az örömtől

Az ukrán külügyminisztérium sem hagyta szó nélkül Orbán Viktor moszkvai utazását. A külügyminisztérium hangsúlyozta, hogy az utazásról szóló döntést a magyar fél Ukrajna beleegyezése és koordinálása nélkül hozta meg.

Emlékeztetünk arra, hogy országunk számára továbbra is sérthetetlen az »Ukrajnáról Ukrajna nélkül nincs megállapodás« elve, és felszólítunk minden államot, hogy szigorúan tartsa magát ehhez

– áll a minisztérium közleményében az Ukrajinszka Pravda beszámolója szerint.

A minisztérium megjegyezte, hogy továbbra is a „békeformula” az egyetlen reális módja az igazságos béke helyreállításának. „Amint azt az első svájci globális békecsúcs is bizonyítja, amelyen Magyarország is részt vett, több mint száz állam és nemzetközi szervezet osztja az Ukrajna területi integritásának és az ENSZ Alapokmányának tiszteletben tartásán alapuló béke vízióját” – közölte a külügyminisztérium.

A minisztérium hozzátette, hogy a békecsúcs kulcsfontosságú platform az igazságos béke megtalálásához. „Ukrajna továbbra is konstruktívan hajlik a kétoldalú együttműködés és az európai integráció fejlesztésére irányuló további munkára a magyar miniszterelnök kijevi látogatását követően” – zárták a közleményt.

Orbán Viktor átlépi a hatáskörét?

Magyarország július 1-jén vette át az Európai Tanács fél évig tartó soros elnökségét, majd Orbán Viktor bejelentette, hogy nemsokára jönnek az első lépések az ukrajnai béke előmozdítása érdekében. Mint kiderült, ez alatt a július 2-i kijevi látogatására utalt, ahol Orbán Viktor bejelentkezett közvetítőnek Ukrajna és az agresszor Oroszország között, majd néhány nappal később Moszkva felé vette az irányt, hogy a háborúzó orosz elnökkel is tárgyaljon.

Orbán Viktor magánakciói azonban nem nyűgöztek le mindenkit. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közösségi oldalán szinte azonnal egyértelműsítette hogy Orbán nem képviselheti nemzetközi szinten az Európai Uniót.

Az EU rotációs elven betöltött elnökségének nincs mandátuma arra, hogy az EU nevében kapcsolatot létesítsen Oroszországgal. Az Európai Tanács [álláspontja] világos: Oroszország az agresszor, Ukrajna az áldozat. Ukrajnáról semmilyen megbeszélés nem történhet Ukrajna nélkül

– mondta Michel, hangsúlyozva, hogy Orbán nem kapott felhatalmazást arra, hogy az EU nevében tárgyaljon.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök ugyancsak értetlenkedve konstatálta Orbán moszkvai útját, hangsúlyozva, hogy az útról való pletykák nem lehetnek igazak. Petteri Orpo finn miniszterelnök szerint zavaró Orbán moszkvai útja, amivel a magyar miniszterelnök figyelmen kívül hagyja a soros elnökségi tiszt kötelességét; míg az észt külügyminiszter arról írt, egy moszkvai látogatás számára csalódás, és ellenzi azt, kifejtve, hogy az EU soros elnökségének nem ez a feladata.

Kovács Zoltán, a magyar kormány nemzetközi szóvivője azonban hangsúlyozta, hogy a magyar miniszterelnök nem az EU soros elnökeként járt Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknél, míg Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter arról beszélt, a magyar kormány tudja, hogy nincs felhatalmazása az EU nevében tárgyalásokat folytatni. Arra egyik sem tért ki, hogy Orbán Viktor közösségi oldalán úgy számolt be, hogy első útja az Európai Unió soros elnökeként vezetett Kijevbe, ráadásul a vizitről feltöltött képeken és videókon a miniszterelnök logója mellett szerepel a magyar soros elnökségé is.

Rovatok