Index Vakbarát Hírportál

Az utolsó pillanatban kitolták a határidőt a felvételizők számára

2024. július 8., hétfő 16:50

A felsőoktatási felvételi eljárásban résztvevőknek július 10-ig kell feltölteni a hiányzó dokumentumokat az E-felvételi rendszerébe, a megjelölt szakok törlésére, költségtérítéses szakpár hozzárendelésére is van még lehetőség. A sorrendmódosításra ugyanakkor az Oktatási Hivatal meghosszabbította a határidőt, július 16-ig van lehetőség a listát véglegesíteni – közölték a felvi.hu-n.

Mint arról korábban beszámoltunk, július 3-án véget ért a 2023/2024-es tavaszi érettségi időszak. Azoknak, akik szeptemberben felsőoktatásban szeretnék folytatni tanulmányaikat, és február 15-ig benyújtották ehhez jelentkezésüket, nem szabad elfeledkezniük arról, hogy az E-felvételi rendszerben ezek az utolsó pillanatok a jelentkezések véglegesítésére. Az Oktatási Hivatal (OH) közlése szerint idén 120 990 felvételi eljárásban résztvevőt érint a kérdés. Az alábbi határidőkig ezeket módosításokat hajthatja végre a felvételiző jelentkezésén. 

1. Hiánypótlás – július 10-ig

Azaz eddig a határidőig kell feltölteniük a jelentkezési határidőt követően szerzett dokumentumaikat, így a végzős év tanulmányi eredményét igazoló bizonyítványt, az ötödik tárgynál az utolsó két év oldalait, illetve minden egyéb olyan igazolást, amiért a felsőoktatási felvételi eljárásban pont jár az adott intézménybe, szakra történő jelentkezésnél. A 2006 után szerzett érettségi eredményeket, hazai okleveleket, valamint az államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvány adatait elég csak rögzíteni a rendszerben, majd rámenteni. 

Ezek adatait az Oktatási Hivatal az elektronikus közhiteles nyilvántartásokból veszi át. Az idei érettségi eredmények folyamatosan érkeznek meg a központi felvételi nyilvántartásba. A határidőig benyújtott dokumentumok és a beérkező közhiteles adatok feldolgozása a ponthatárok kihirdetéséig tart – ismerteti a felvi.hu.

A külföldi vagy külföldi rendszerű középiskolában idén érettségizőknek kicsit több ideje van az oklevél feltöltésére, július 16-ig van erre lehetőségük. Ezeket a tanulmányi eredményeket sem kell külön rögzíteniük, azt az OH végzi el. 

A hiánypótlásról érkezett értesítésnek is az adott határidőig kell eleget tenni. 

2. Szak törlése

A 2024/2025-ös tanév szeptemberben induló felsőoktatási képzéseire eddig összesen hat helyre lehetett jelentkezni, három intézményi szakot ingyenesen lehetett megjelölni, és további hármat két-két ezer forintos térítés ellenében. Most még van lehetőség egy-egy szak, de akár mindegyik törlésére. Azt tudni kell, hogy a plusz jelentkezésekért befizetett összeget ekkor sem térítik vissza, illetve nem vehető fel újabb szak a töröltekért cserébe. A jelentkezést visszavonni több alkalommal, de utoljára eddig a határidőig lehet, azonban végleges műveletről van szó, nem aktiválható újra. 

3. Sorrendmódosítás – július 16-ig

A felvételizőnek eddig van lehetősége módosítani a jelentkezés sorrendjén, abban az esetben, ha ezt még nem tette meg. A szabály szerint csak a már megjelölt szakok mozgathatók, nem változtathatók, ahogy az intézmények sem. Egyetlen esetben lehet még bővíteni listát: amennyiben az intézmény meghirdette, a megjelölt szakok eltérő finanszírozású párja is felvehető, azaz állami ösztöndíjas formája mellé a költségtérítéses is. Ekkor nincs szükség sorrendmódosításra, a térítéses szakpár hozzárendelésekor meg kell adni annak helyét a listán. 

A módosításokat érdemes alaposan átgondolni, mert mentést követően végleges lesz, utólag nem lehet rajta változtatni. 

A sorrend azért is fontos, mivel egy jelentkező csak egy helyre kerülhet be, oda, aminél a listájában szereplők közül elsőként elérte a ponthatárt. A felvi.hu éppen ezért azt javasolja, hogy az kerüljön első helyre, ahova a jelentkező leginkább be szeretne kerülni, azaz preferenciasorrendet érdemes felállítani. 

Mikor érdemes módosítani?

 Mikor nem érdemes változtatni?

A ponthatárok kihirdetésére a felvi.hu-n július 24-én kerül sor, amikor is országszerte több Pont Ott Parti kivetítőjén jelennek meg a jövőt meghatározó számok. A tavalyi ponthatárok irányadók lehetnek az esélylatolgatáshoz, ugyanakkor ez változhat a jelentkezők száma és hozott pontjaik függvényében, illetve, hogy az adott intézményi szakot hányadik helyen jelölték meg. A felvi.hu tájékoztatójában ugyanakkor megjegyzi, hogy óvatosan kell bánni a ponthatárok becslésével, hiszen ez még az intézményi kapacitás függvényében is változhat. 

Még ha úgy is gondolja, hogy a pontjaival nincs esélye bejutni, nem érdemes hátrébb sorolni az amúgy nagyon vágyott intézmény/szakot. Előfordulhat, hogy a pontjai mégis elegendőek lennének, ám mivel időközben hátrébb rangsorolta, ezért valamelyik kevésbé vágyott, de (a módosítás miatt) a sorrendben előrébb szereplő intézménybe jut be

– tanácsolják.

Az Oktatási Hivatal portáljának tájékoztatásában a jelentkezések módosítását illetően megjegyzik, hogy ezt alaposan át kell gondolni, mivel: 

többféle, a jelentkezési helyeket érintő kérelmet (finanszírozási pár felvétele, majd sorrendmódosítás) nem lehet egyszerre benyújtani. A kérelmek elbírálásának ideje 24-48 óra is lehet. 

(Borítókép: Cultura RM Exclusive / Peter Mulle / Getty Images)

Rovatok