Index Vakbarát Hírportál

Drámai részleteket árult el az Árpád hídi baleset túlélője

2024. július 9., kedd 11:19

Három halálos áldozatot követelt július 3-án az Árpád hídon történt baleset. A tragédia pillanatairól a 44 éves taxis is megszólalt, aki utasaival együtt csodával határos módon túlélte a becsapódást. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett, és egy ideig még biztosan kórházban kell maradnia. A történteket borzalmasnak és felfoghatatlannak nevezte.

Három ember halálát okozta múlt hét szerdán egy férfi, aki lopott taxival, a forgalommal szemben hajtott az Árpád hídon. Az ámokfutó frontálisan ütközött egy Suzukival, amelybe egy másik taxi is belecsapódott. Az autó sofőrje és utasai csodával határos módon túlélték a becsapódást.

A 44 éves taxis a kórházban adott interjút a Blikknek. Nagy Tamás időközben kikerült az intenzív osztályról, de még oxigénmaszkot kell viselnie. A baleset miatt súlyos sérüléseket szenvedett, többek között szegycsonttörést, belső szervek melletti sérvet, agyrázkódást és jó néhány sebet.

A férfi taxijában egy testvérpár utazott az unokatestvérükkel. Nagy Tamás szerint a legfontosabb, hogy autójában mind túlélték a balesetet. A történteket borzalmasnak és felfoghatatlannak nevezte. A tragédia felvételei alapján azt sem tartja kizártnak, hogy az ámokfutó öngyilkos akart lenni. 

Véleménye szerint csak egy hajszálon múlt, hogy nem haltak meg. Elmondta, hogy vezetés közben sok balesetet megelőzött, de szerinte ezt lehetetlen volt elkerülni. 

Az utasaim kiszálltak, én viszont beszorultam, ki kellett vágni a taximból. A baleset előtti öt perc teljesen kiesett, csak a becsapódás pillanata van meg, ahogy rám repül a Suzuki. A kiérkező mentős hangját nem felejtem el, hallottam, hogy azt mondta, »három halottunk van«. Szörnyű pillanatok voltak, fogalmam sem volt, kiről, kikről beszél

– idézte fel a lapnak a tragédia pillanatait. 

Mint mondta, fájdalmai voltak, az orrából és a fejéből is csöpögött a vér. Egy darabig még hallotta az utasai hangját, majd elájult. Miután a kórházban magához tért, bejöttek hozzá a rendőrök is, akik néhány kérdést tettek fel. Nagy Tamás akkor még az utasai nevére sem emlékezett. 

A baleset miatt rengeteg támogató üzenetet és segítséget kapott a férfi, amiért rendkívül hálás. Mint írtuk, az ügyben érintett másik taxisnak gyűjtés szerveztek a kollégái, így már több mint 800 ezer forint gyűlt össze ellopott autójának pótlására.

Három ember halálát okozta az ámokfutó

Mint arról beszámoltunk, múlt hét szerdán késő este három autó ütközött össze az Árpád híd Pestről Budára vezető oldalán. A balesetben, amelyet egy ellopott taxival okoztak, hárman meghaltak és többen megsérültek. A forgalommal szemben haladó férfi menekülni kezdett, miután az Árpád híd budai hídfőjénél erőszakkal elvette tulajdonosától az autót. A taxi női sofőrje éppen cigarettázott, amikor a férfi beült a járműbe. Dulakodni kezdtek, de a férfi végül becsukta az ajtót, és elhajtott.

Az elkövető nem sokkal később frontálisan ütközött a Népfürdő utca felől szabályosan érkező Suzuki Ignisszel, amely megpördült, ekkor pedig a mögötte érkező Skoda kombi taxi is belerohant a Suzukiba.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy rövid sajtótájékoztatón számolt be a történtekről, ahol elmondták, hogy a tragédiát okozó férfit nem sokkal a baleset előtt már előállították kábítószer-fogyasztás miatt, de elengedték, nemrég pedig az is kiderült, hogy a baleset egyik áldozata Schadl György bírósági ügyének egyik tanúja lehetett.

Új traffipaxok jöhetnek a budapesti utakra

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt szintén az Árpád hídon történt egy tragikus baleset. Egy 26 éves kerékpáros életét vesztette, amikor egy 690 lóerős Mercedes-AMG az Árpád hídon haladt budai irányba, a sofőr elvesztette uralmát az autó felett, majd többször megpördült, és átszakítva a szalagkorlátot elgázolta a szabályosan haladó biciklist. Az eset után több irányból is felmerült, hogy a hasonló eseteket szigorúbban kellene kezelni, a gázoló azonban jelenleg is szabadon mozoghat Budapesten.

A balesetet követően Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán jelentette be, hogy 26 új kamera érkezik a közutak figyelésére. A város vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a tavalyi évben a Váci úton és a Duna Plaza mellett „a korábban eltérő műszaki megoldással kihelyezett, majd megrongált sebességmérő kamerák kiváltása történt meg”. Hozzátette, az új eszközök azóta is élesben üzemelnek.

26 darab olyan modernebb sebességmérő kamera telepítésére került sor, amelyek összesen 46 sáv forgalmát képesek figyelni

– írta Karácsony Gergely, hozzátéve azt, hogy a rendőrséggel való folyamatos egyeztetést követően választották ki a telepítés helyszíneit.

hírt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) is megerősítette szerkesztőségünk megkeresésére, ám ezek egyelőre a rendőrségi KAFIR tesztrendszerében működnek. A helyszíneket illetően a Főváros közzétett egy képet is az ÉnBudapestem oldalán.

Rovatok