Index Vakbarát Hírportál

Végleg eltűntek a Deák téri beléptetőkapuk

2024. július 9., kedd 12:10

Kedd reggelre befejeződött az M2-es metróvonal Deák Ferenc téri állomásának Sütő utcai kijáratánál található beléptetőkapuk elbontása. A budapesti elektronikus jegyrendszer megvalósítása céljából 2017-ben létesített kapuk más célra nem használhatók fel, így a BKK a vonatkozó szabályok figyelembevétele mellett hulladékként kezeli azokat. Az e-jegyrendszer-per eredményeként sikerült a BKK korábbi vezetése által kifizetett összeget részlegesen visszaszerezni, amely a fővárosi közösségi közlekedés céljaira használható fel.

Idén márciusban tíz év után pont került az elbukott budapesti e-jegyrendszer körüli ügy végére − tájékoztatott a BKK. A Nemzetközi Választottbíróság ítélete nyomán 5 950 000 euró összeget fizetett a BKK-nak a német Scheidt & Bachmann cég, amiért olyan szerződésszegést követett el, amely miatt a BKK jogszerűen mondta fel a 2014-ben aláírt vállalkozási szerződést.

Az e-jegyrendszer választottbírósági perének eredményeként sikerült a BKK korábbi vezetése által kifizetett összeget részlegesen visszaszerezni, így a budapestiek veszteségét mérsékelni. Ez az összeg a fővárosi közösségi közlekedés céljaira használható fel.

Az ügy lezárultával idén június 28-án kezdődött a Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai kijáratánál a 2014-ben indult elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó beléptetőkapuk eltávolítása. A leszerelt kapuk másra nem használhatók, ezért a társaság a vonatkozó szabályok figyelembevétele mellett hulladékként kezeli azokat.

Rovatok