Index Vakbarát Hírportál

Veszélyes vírusmutáns terjed a Tiszában, halpusztulást okozott

2024. július 9., kedd 13:31

Az utóbbi napokban a Cibakházi-Holt-Tisza területén jelentős halpusztulás volt megfigyelhető, amelyért egy mutálódott vírus lehetett a felelős.

A halpusztulásról először a Cibakházi Vegyesüzemi Horgász Egyesület tájékoztatta a Halgazdálkodási Hatóságot. Azóta kiderült, hogy

nem a vízminőség, hanem egy mutálódott herpeszvírus lehet az oka a halpusztulásnak.

Az előzetes adatok alapján egy ötödik generációs herpeszvírus áll a háttérben, amelynek korábbi mutációi a 2010 és 2020 közötti évtizedben már több alkalommal is okoztak a jelenlegihez hasonló, illetve azt meghaladó mértékű halpusztulást.

A vírus fajspecifikus, szinte kizárólag az ezüstkárász többnyire közepes méretű egyedeit támadja (jelen esetben az elpusztult halak 99 százaléka ezüstkárász volt), de elszórtan más halfajok közül is szedhet áldozatokat.

A cibakházi szakaszon végzett haltetemek begyűjtése során frissen elhullott halat nem találtak, azonban dr. Gorda Sándor halászati szakmérnök tájékoztatása szerint a vírus kártétele akár több hullámban is jelentkezhet a nyár hátralévő részében – írta meg az Agroinform.

Rovatok