Index Vakbarát Hírportál

Elítélték a férfit, aki disznóvágás után a feleségébe dobta a csontozókést

2024. július 10., szerda 13:57

A férj tavaly novemberben, egy veszekedést követően vágott egy csontozókést feleségéhez, akin a kórházban életmentő műtétet kellett végrehajtani.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt három év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a férfit, aki tavaly november végén, disznóölés után megszúrta feleségét a csontozókéssel – közölte az MTI-vel a törvényszék sajtóosztálya.

A tájékoztatás szerint a disznóvágás utáni családi vacsorán vita alakult ki a vádlott és felesége között. Miután felesége elfordult, a férfi összefogta a kezében lévő csontozókést és a villát, azokat feje fölé emelte, majd a nő felé dobta, akinek az eszközök a bordái közé álltak.

A sértett erős fájdalmat érzett, rosszulléte miatt fel akarta hívni édesanyját, de a vádlott ezt megpróbálta megakadályozni, és igyekezett enyhíteni a sérülés súlyosságát. Mint írták, a feleség kiment az épületből, és értesítette a mentőket, akik kórházba vitték.

A nő a cselekmény miatt közvetlenül életveszélyes sérülést szenvedett el, amely életmentő műtéti beavatkozást igényelt.

A büntetés kiszabásakor a törvényszék enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerését, büntetlen előéletét, azt, hogy egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, valamint hogy tettét őszintén megbánta, amelynek elkövetése miatt depresszív állapotba került.

Ezzel szemben súlyosító körülményként értékelte a törvényszék a férfi ittas állapotát és a tényt, hogy közeli hozzátartozója sérelmére követte el a cselekményt, emellett kizárta a feltételes szabadság kedvezményéből. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok