Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, hogy melyik a legjobb egyetem Magyarországon

2024. július 11., csütörtök 10:45

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a 190. helyet szerezte meg a Quacquarelli Symonds európai rangsorában, így az idei világrangsor (QS WUR) után regionális szinten is a legjobb egyetem lett Magyarországon. Összesen tizenöt magyar egyetem szerepel az európai egyetemi rangsorban.

Az Eduline beszámolója szerint kedden hozta nyilvánosságra a 2025-ös európai egyetemi rangsort a Quacquarelli Symonds. Az összesítés kialakításánál szerepet játszott az akadémiai elismertség, az oktatók és hallgatók aránya, a munkáltatói megbecsültség, a fenntarthatóság és a nemzetközi együttműködések aránya. Összesen több mint 40 európai ország 684 intézményét vizsgálták ezen szempontok szerint.

Az európai egyetemi rangsorban idén is tizenöt magyar egyetem kapott helyet, hasonlóan a tavalyi évhez. Az ELTE 18 helyet javítva ezúttal a 190. helyet szerezte meg, amit a 36 helyet előrelépő Debreceni Egyetem, illetve a 14 helyezést előreugró Szegedi Tudományegyetem követ.

A tavalyi európai egyetemi rangsorban 238. helyen szereplő Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem idén némileg hátrébb csúszott, és a 247. helyre került. A pécsi egyetem, a Corvinus, a győri Széchenyi István Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az Óbudai Egyetem és a Miskolci Egyetem is tudta javítani a helyezését.

A QS 2025-ös európai rangsora a magyar egyetemekre vonatkozóan az alábbi:

  1. Eötvös Loránd Tudományegyetem – 190.
  2. Debreceni Egyetem – 222.
  3. Szegedi Tudományegyetem – 228.
  4. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – 247.
  5. Pécsi Tudományegyetem – 314.
  6. Budapesti Corvinus Egyetem – 370.
  7. Széchenyi István Egyetem – 370.
  8. Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem – 433.
  9. Óbudai Egyetem – 485.
  10. Miskolci Egyetem – 496.
  11. Pannon Egyetem – 498.
  12. Pázmány Péter Katolikus Egyetem – 556–600.
  13. Soproni Egyetem – 551–600.
  14. Eszterházy Károly Katolikus Egyetem – 601+
  15. Károli Gáspár Református Egyetem – 601+

Európában az első helyre az ETH Zürich került, letaszítva a trónról az angliai Oxfordi Egyetemet, ami ezúttal a harmadik lett. A második az Imperial College London lett.

Így nézve még jobb a helyzet

A QS európai rangsora a szervezet más listáihoz hasonló módszertannal készül azzal a különbséggel, hogy az intézmények értékelése során nagyobb hangsúllyal veszik figyelembe a nemzetköziesítést és a mobilitást, mint fontos európai értékeket. Ezt egy újonnan bevezetett, a nemzetközi hallgatók sokszínűségét (International Student Diversity) vizsgáló új mérőszám jeleníti meg a rangsorban – összegezte az ELTE.

A közleményük szerint a QS Europe 12 indikátorral számol, ezek közül az akadémiai reputáció, a publikációk szerinti hivatkozás, az elhelyezkedési lehetőségek, a kimenő hallgatói mobilitás, valamint a fenntarthatóság területén hazánkban az ELTE szerepelt a legjobban.

Az elhelyezkedési lehetőségek tekintetében az ELTE az európai mezőnyben a legjobb százon belül, a 68. helyen áll.

A QS júliusában megjelent rangsorában Kelet-Európából a prágai Károly Egyetem és a Varsói Egyetem érte el a legjobb eredményt, előbbi a 79., utóbbi a 96. helyen szerepel. A Jagelló Egyetem (120.), a Masaryk Egyetem (143.) és a Prágai Műszaki Egyetem (177.) után az ELTE (190.) a hatodik helyen áll a kelet-európai intézmények között.

Rovatok