Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely: Öt éven át próbáltak eltaposni

2024. július 12., péntek 08:29

Karácsony Gergelyt választották meg főpolgármesternek. A Nemzeti Választási Bizottság pénteken 11 órától ülésezett, majd nem sokkal később bejelentették a hivatalos végeredményt, amely szerint Karácsony Gergely 293 szavazattal megelőzte Vitézy Dávidot, így továbbra is ő a főpolgármester.

A Nemzeti Választási Bizottság péntek 11 órára összehívott ülésének egyetlen napirendi pontja van: a főpolgármester-választás eredményének megállapítása.

Jogorvoslat és újraszámlálás

Karácsony Gergely a június 9-i választáson 324 szavazattal előzte meg Vitézy Dávidot, a szűk győzelem után jogorvoslati körök következtek: Vitézy Dávid kezdeményezésére újraszámolták az érvénytelen szavazatokat – több mint húszezer ilyen volt –, ami a sorrenden nem változtatott, de Karácsony Gergely előnye 41 voksra csökkent.

A főpolgármester ezután a Kúriához fordult egy új választás reményében, ott helybenhagyták a Nemzeti Választási Bizottság eredménymegállapító határozatát. Ezután Vitézy Dávid kezdeményezésére az Alkotmánybíróság elé került az ügy, ahol megsemmisítették a kúriai döntést, így jutott el a folyamat a teljes újraszámlálásig.

A Szentkirályi Alexandra visszalépése után tapasztalt, az egyes szavazólapok érvénytelenségét érintő kétségekről Nagy Attilát, a Nemzeti Választási Iroda elnökét kérdeztük interjúnkban.

Karácsony Gergely nyerhetett

A 782 ezer szavazólap újraszámlálása július 9-én, 10-én és 11-én megtörtént. A folyamat nem volt feszültségmentes, például a számlálás első napján az I. kerületben szóváltás alakult ki Karácsony Gergely delegáltja és a helyi választási bizottság tagjai között, helyszíni tudósításunkat itt olvashatja.

Lapunk csütörtök délután úgy értesült, hogy az újraszámlálás célegyenesében körülbelül kétszáz szavazat Karácsony Gergely előnye, és ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy ő marad a főpolgármester. Nagyságrendileg 1500 olyan szavazólapot találhattak az újraszámláláskor, amely nem a megfelelő helyre volt sorolva. Vitézy Dávid még szerdán posztolt arról, hogy információi szerint az újraszámlálásnak köszönhetően növelte előnyét Karácsony Gergely.

Az Index péntek reggeli információi szerint 300-350 szavazat is lehet a különbség Karácsony javára. Lapunk úgy tudja, az NVB-tagok a 11 órai ülés előtt vizsgálták a még kérdéses szavazólapokat.

Megszületett az eredmény

Az ülés 11 órakor elkezdődött, és nem sokkal később már be is jelentették a hivatalos végeredményt:

Ez azt jelenti, hogy Karácsony Gergely marad a főpolgármester, aki végül 293 vokssal kapott többet, mint Vitézy Dávid. Vitézy Dávid a hivatalos bejelentést követően a Facebook-oldalán írt arról, hogy elismeri a választás győztesének Karácsony Gergelyt.

Az NVB tagjai az ülés végén, egyhangúan, 16 igen szavazattal elfogadták a főpolgármester-választás eredményének megállapításáról szóló határozattervezetet.

Litresits András, az MSZP delegáltja az eredményhirdetés után többek között arról beszélt, hogy a választás napján az SZSZB tagjai pontos munkát végeztek, érdemi eltérés nem volt. Csonka Krisztián elmondta, az újraszámlálás indokolt volt, sok mindent át kell gondolni a választások lebonyolítása során, arra jó volt ez a folyamat, hogy lássák ezt. Az LMP delegáltja szerint ez jó főpróba volt a 2026-os választásokra.

Fazekas Tamás, a Párbeszéd delegáltja megnyugtatónak látja, hogy mindhárom számlálásnál ugyanaz a végeredmény született, még ha más számokkal is. Azt azért reméli, hogy még egyszer nem fordul elő ilyen, mert megingatja a választási rendszerbe vetett bizalmat. Lehel Zoltán Zsolt elnökhelyettes kiemelte, hogy jelesre vizsgázott a magyar választási rendszer, és ilyen szintű ellenőrzésére még nem került sor, minimális volt a különbség az eredeti és az újraszámolt szavazatok között.

Karácsony Gergely: Nincs már mit újraszámoltatni

A NVB hivatalos eredményére Karácsony Gergely a közösségi oldalán reagált. A főpolgármester a hivatalos Facebook-oldalán azt írta: „Három a magyar igazság: megnyertük egyszer, megnyertük másodszor és ma megnyertük harmadszor is.”

Úgy véli: „Nincs már mit újraszámoltatni. És ebben egy jó dolog biztosan van, hogy nekem okom és módom van újra azt mondani. Köszönöm, Budapest!”

Öt éven át próbáltak eltaposni. A város büntetésével, titkosszolgálati eszközökkel gyártott kompromatokkal, politikai megrendelésre végzett házkutatásokkal, a választási rendszer hegesztésével, kétjelöltes visszaléptetős játszmázással, politikai komisszár alkotmánybírákkal. Nem sikerült, a fővárosiak átláttak az ármányon

– fogalmazott Karácsony Gergely, hozzátéve, hogy neki most azzal van dolga, hogy folytassa annak a programnak a végrehajtását, amire felhatalmazást kapott a budapestiektől.

„Több zöld, több gondoskodás, jobb egészség a budapestieknek, az elmúlt 30 év legnagyobb lakhatási programja, utcák és terek zöldítése, a klímaválság kezelése, a közösségi közlekedés és a közszolgáltatások további fejlesztése, ez a dolog. Bármi is történt az elmúlt hetekben, én ahhoz tartom magam, amit sokszor mondtam már: velem csak az nem tud együttműködni, aki nem akar” – folytatta.

Bejegyzését azzal zárta, hogy a következő hetekben sok egyeztetés következik az új közgyűlés előkészítése érdekében, hogy közösen jövőt adjanak Budapestnek. „Mert #Budapest köztársaság. És biztos, hogy az is marad” – írta Karácsony Gergely. 

(Borítókép: Tövissi Bence / Index)

Rovatok