Index Vakbarát Hírportál

Akkora a hőség, hogy több budapesti kórházban is leállították az operációkat

2024. július 12., péntek 07:50

Az Uzsoki utcai kórház összes műtője leállt, miután meghibásodtak az intézmény klímaberendezései. Ennek következtében teljesen át kellett ütemezni az egészségügyi ellátást, mivel az operációkat már kedd óta nem tudják elvégezni. Ugyanezzel a problémával néz szembe a Szent János kórház traumatológiája. Az Uzsoki műtőiben 41 fokot mértek, míg a János kórházban 38 fokot.

Kedd óta nem végeznek operációkat az Uzsoki utcai kórház műtőiben, de a Szent János kórház traumatológiáján sincsenek operációk a hőség miatt, így át kellett szervezni az egészségügyi ellátást – írja a Népszava.

Mint írják, a két egészségügyi intézmény klímaberendezései néhány óra különbséggel hibásodtak meg, melynek következtében annyira felforrósodtak a műtők, hogy le kellett állítani a beavatkozásokat.

Az Uzsoki műtőiben 41,5 foknál, míg a Jánosban 38 fokos hőség után álltak le a beavatkozásokkal és jelezték, nem tudnak beteget fogadni. E két szolgáltató látta el a fővárosi baleseti sérülések negyven százalékát, most ennyivel több beteg hárul a még működő másik három traumatológiai centrumra

– közölte a lap.

A Népszava információi szerint ugyan mindkét intézmény azonnal megoldandó feladatként jelezte a kórházakat üzemeltető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnak (KEF) a meghibásodást, ez idáig mégsem sikerült megoldani a problémát.

Az Uzsoki utcai kórházban egyetlen műtőt sem tudnak használni, így többek között sebészeti, urológiai, ortopédiai, traumatológiai, szemészeti, nőgyógyászati, fül-orr-gégészeti, kardiológiai operációkra szorulók ellátását kényszerültek átütemezni, illetve a sürgős eseteket más kórházakba irányítani. A helyettesítő intézmények kijelöléséről azonban csak csütörtökön intézkedett a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).

A Szent János kórház traumatológiai műtétre szoruló betegeit is más intézményekbe viszi a mentő.

Munkavédelmi és betegbiztonsági okokból a műtőkben nyáron sem lehet 20-24 Celsius-foknál magasabb hőmérséklet. A klíma nélküli műtőkben ugyanis nemcsak az a probléma, hogy néhány óra alatt elfogy a levegő, a helyiség egyre forróbb, egy idő után pedig a bűz – műtéti gázok, váladékok szaga miatt – is elviselhetetlen, de nagyobb a fertőzések kockázata is.

Emlékeztetnek, hogy a kórházak klimatizálási problémájára ötödik éve megoldatlan. Bár 2019-ben a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kérésére felmérte a hazai kórházak hűtési helyzetét, de a mai napig nem ismert, hogy történt-e bármi előrelépés az ügyben. Akkor a műtők 33 százalékában, az intenzív osztályok 41 százalékában, a betegszobák 98 százalékban nem volt hűtés.

A Népszava érdeklődött a kórházak üzemeltetéséért felelős KEF-nél, a Belügyminisztériumban, hogy megtörtént-e a kórházakban a klimatizálás korszerűsítése, azonban még nem kaptak választ.

Mint megírtuk, a Péterfy Sándor Utcai Kórházban több lift is elromlott, így az udvaron lévő buszban vettek vért egy betegtől. A kerekesszékes, szklerózis multiplexes beteg szerdán kontrollra érkezett a kórházba, de egy órát várakoznia kellett az udvaron, mert nem működött a lift. Hosszas tanácskozás után egy ápolónő az udvaron lévő betegszállító buszban vett tőle vért. 

Az érintett páciens közölte, annyira felment a vérnyomása, hogy azt mondta, hogy ne is mérjenek vérnyomást, és az orvosával sem tudott találkozni. A kórházban „A lift üzemen kívül” felirattal jelzik a hibát, de van, ahol ki sincs írva, csak a gomb megnyomása után válik világossá, hogy nem működik. 

Rovatok