A június 9-i választások kudarcos eredményét lemondások és tisztújítások követték az ellenzéki oldalon. A régi – vagy másképpen –, az úgynevezett hagyományos ellenzéki pártok többsége egy felmérés szerint a parlamenti bejutási küszöb alá zuhant. Elemzőt kérdeztünk arról, van-e még lehetőségük visszakapaszkodni, továbbá milyen irányok olvashatók ki az elmúlt időszak tisztújításaiból.
Az IDEA Intézet választások után készített felmérése szerint jelenleg négy olyan párt is van a parlamentben, amelyek támogatottsága a teljes népességen belül az 1 százalékos szintet sem éri el.
A Jobbik és az MSZP legalább a biztos szavazók között képes erre, a Párbeszéd és az LMP támogatottsága azonban a biztos szavazók körében is 1 százalék alatt maradt 2024 júniusában
– közölte a közvélemény-kutató intézet. A Momentum sincs sokkal jobb helyzetben, a teljes népességen belül 3 százalékra, a biztos pártválasztóknál 4 százalékra mérték, vagyis az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöb alatt van a támogatottságuk.
A választások után a Momentum elnöke, Donáth Anna, és a párt elnöksége lemondott. A napokban tartottak tisztújítást, új elnököt (Tompos Márton országgyűlési képviselő lett a befutó) és új vezetést választottak. A Jobbik – Konzervatívoknál Adorján Béla váltotta az elnöki székben az Európai Parlamenttől is búcsúzó Gyöngyösi Mártont. A Párbeszéd – Zöldeknél megerősítették az eddigi társelnököket (Barabás Richárd és Szabó Rebeka) a pozíciójukban.
Az MSZP társelnökei is lemondtak, ősszel várható, hogy új vezetést választanak, az LMP-ben pedig augusztusban tartanak tisztújítást. Gyurcsány Ferenc nemrégiben bejelentette (és ezzel kapcsolatban az Indexnek is hosszú interjút adott), nem mond le a Demokratikus Koalíció elnöki posztjáról, sőt minden támadással szemben felveszik a kesztyűt a következő időszakban. Ahogy egy korábbi elemzésünkben is írtuk, a Mi Hazánk esetében nem lehet olyan kudarcról beszélni, aminek hatására személyi következményekről kellene döntenie a pártnak.
Kovács János, a PegaPoll vezető elemzője rámutatott, egy választási vereséget vagy elhúzódó politikai válságot követően természetes következmény, hogy egy politikai közösség önvizsgálatot tart, amelynek során előkerülnek a személyi kérdések is.
A vezető pozíciókban történő személycserék a felelősség megállapítása mellett a megújulást vagy éppen egy korábbi, a párt számára sikeresebb időszakhoz való visszatérést hivatottak előmozdítani. A politikai brand frissítése során az új vezetők kvalitásai és a megváltozott politikai környezethez való alkalmazkodás képessége mellett az válik meghatározóvá, hogy a közvélemény – szűkebb értelemben a párt szavazói célcsoportja – mennyire látja hitelesnek az új kínálatot. Miközben a választók bizalmának visszaszerzése nehéz és hosszú folyamat lehet, a marginalizálódás határán mozgó, kis pártok számára az időtényező jelenti a legnagyobb problémát, hiszen a következő országgyűlési választásig nem maradt sok idő a felkészülésre
– fejtette ki az elemző az Indexnek.
Jelenleg a politikai környezet változása, az ellenzéki térfél átstrukturálódása támasztja a legnagyobb kihívást a politikailag releváns támogatottság határán táncoló ellenzéki pártok számára. Miután az ellenzéki politizálás tartalmi, ideológiai elemei már jó ideje háttérbe szorultak a „kormányváltást bárkivel, bármi áron” céljával szemben, ezért Kovács János szerint az ellenzéki érzelmű választók is arra vannak kondicionálva, hogy a valós tömegtámogatottságot, erőt megjeleníteni képes formációkat részesítsék előnyben.
„Ez ma Magyar Péter pártjának kedvez, ami képes volt elszívni a töredezett ellenzék egymással versengő pártjainak szavazóit” – tette hozzá az elemző, hangsúlyozva, hogy a politikai verseny és a választók preferenciái, illetve prioritásai is változhatnak. Amelyik szereplő ehhez nem képes alkalmazkodni, vagy aki azt gondolja, hogy az „összefogásnak” politikai védernyőként politikai teljesítménytől függetlenül megtartó szerepe van, azt az első politikai földindulás – „vagy áradás” – maga alá temetheti.
A tisztújításokkal kapcsolatban a PegaPoll vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Jobbiknál már a sokadik irányváltás látható, ráadásul a vezetőcsere ellenére gyakran ugyanazokkal az arcokkal az elnökségben, akik már Jakab Péter és Gyöngyösi Márton elnöksége idején is „megújítottak”. Eközben a párt a nemzeti radikalizmustól a néppártosodáson át a „se nem jobb, se nem bal”, majd a „konzervatívok” önmeghatározásig jutott.
A Jobbik számára a hitelesség kérdése a legnagyobb probléma. Az új elnök, Adorján Béla a széles közvélemény előtt alig ismert szereplő, akinek politikai értelemben vezérszerepre kellene felnőnie, amihez viszont nem elég karizmatikus. A Jobbik hosszan elhúzódó válsága és belharcai, az alacsonyabb társadalmi támogatottság a párt szervezeti struktúrájának és motivációjának gyengüléséhez vezetett. Ráadásul a »jobboldali ellenzékiség« sem jelent hívószót, hiszen »a Fideszből kiábrándult jobboldali szavazók« képviseletét az elmúlt időszakban Márki-Zay Pétertől egészen Magyar Péterig több szereplő is magának vindikálta, miközben a Jobbik egykori, radikális szavazói ma már a Fidesz vagy a Mi Hazánk táborát erősítik
– mutatott rá Kovács János.
Emlékeztetett rá, hogy a Jobbik számára a nemzeti radikális időszaktól a Vona-féle hídépítésen át a Jakab-féle parizerig mindig kiemelten fontos volt a szimbolikus politizálás. Az Adorján-féle Jobbik azonban még „adós” azzal, hogy megtalálja azokat az önmeghatározás és csoportképzés szempontjából fontos szimbólumokat, illetve hívószavakat, amelyek kellően vonzóak lehetnek a választók számára.
A társadalom politikai polarizációjának erősödése miatt a politikai kommunikáció üzeneteit tekintve radikalizálódik, ami nem segíti a saját arcélüket megmutatni kívánó, adott esetben középre pozicionált pártok számára a támogatottság növelését
– állapította meg az elemző.
A Momentum számára a „nagy visszatérés” szempontjából a legnagyobb akadály, hogy ma már nem egy politikai generációváltást hozó sikersztorit vetít előre a párt működése, amit már egy ideje vezetési válság, kilépések, elvi kompromisszumok, a többi ellenzéki párttal való ellentmondásos viszony fémjeleznek.
A frissesség és a fiatalos felhajtóerő eltűnt a párt mögül, amit még a Momentum számára egykor választási sikert hozó karakterekkel sem sikerült helyreállítani. Érdemes feltenni a kérdést: egy, a Momentum számára kedvezőtlen politikai környezetben sikerülhet-e az új elnöknek, Tompos Mártonnak az, ami korábban Fekete-Győr Andrásnak vagy Donáth Annának sem sikerült?
– vetette fel Kovács János.
A PegaPoll vezető elemzője szerint az új elnök által meghirdetett „szabadelvű és cselekvő politika” a progresszív liberális értékek megerősítését, továbbá a politikai aktivizmus fokozását hozhatja.
„A Jobbikkal ellentétben a Momentum tisztújítását követően felálló, új elnökség összetételében inkább tükrözi a dinamizmus és az innováció helyreállításának igényét. A politikai stratégiát tekintve jóval lényegesebb kérdés, hogy a párt új elnöksége milyen viszonyt tud majd kialakítani az egykori összefogáspártokkal, különösképpen pedig a szervezeti szintű együttműködésben továbbra sem érdekelt Tisza Párttal. A szövetségkeresés a Momentum egyik meghatározó feladata lehet, amelynek során a pártszereplők mellett civil szervezetekre, civil kezdeményezések felkarolására is érdemes gondolni. A tisztújítással a sorok rendezése önmagában véve nem hoz tartós konszolidációt. Fennáll a lehetősége, hogy látványos, felmutatható eredmények nélkül, a belső feszültségek felerősödése mellett újabb kilépési, átlépési hullám következzen be – akár egy újraformálódó baloldali szövetség, akár a Tisza Párt irányába” – fejtette ki Kovács János.
A PegaPoll vezető elemzője úgy látja, hogy a Párbeszéd – Zöldek számára visszatérő problémaként jelentkezik a politikai autonómia kérdése. Eddigi működését tekintve alapvetően egy társutas pártról van szó, amely korábban az MSZP-nek, utóbb a DK-nak rendelődött alá, és amelynek politikai túlélése számottevő választói bázis hiányában a választási koalíciók képében megjelenő szövetségi politika függvénye.
Kovács János szerint nem véletlen, hogy a Párbeszéd –Zöldeknek az az álláspontja: a baloldal pártjainak új intézményi szerkezetrendszerre, valamiféle integrációra van szüksége. „A DK–MSZP–Párbeszéd-szövetség ideiglenes felbomlása nem jelenti a koalíciókötések korszakának végét” – tette hozzá az elemző.
Azzal kapcsolatban, hogy öt százalék alatti támogatottsági helyzetből vissza lehet-e még kapaszkodni, a PegaPoll vezető elemzője azt mondta: amíg egy párt rendelkezik pénzügyi erőforrásokkal, mozgósítható aktivistákkal, szervezeti hálóval, valamilyen fokú társadalmi beágyazottsággal, és van mondanivalója, addig van lehetősége egy országos választáson a küszöbérték felett teljesíteni.
Ugyanakkor szerinte azt is látni kell, hogy a jelenlegi politikai klíma és a választási matematika sem kedvez a marginális támogatottsággal rendelkező szereplőknek, amelyek vagy a politikai autonómiájukat kényszerülnek feladni egy szorosabb összefogás égisze alatt, vagy a rövid távú túlélésüket teszik kockára a különutasság vállalásával.
Miután Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke arról beszélt, hogy azok az ellenzéki pártok, ahol lemondások vagy leváltások voltak az elmúlt években, csak tovább gyengültek, (ebben a cikkünkben) megnéztük, az elmúlt években milyen vezetőcserék voltak a parlamenti ellenzéki pártoknál, és hogyan alakult a támogatottságuk mostanáig.
(Borítókép: A Momentum új elnöksége 2024. július 8-án. Fotó: Momentum / Facebook)