Index Vakbarát Hírportál

Már légi irányítók is lehetnek a katonák

2024. július 12., péntek 14:51

Újabb hiányszakmában lesznek alkalmazhatók a katonák, tanár és járművezető-oktató után a légi irányításba is vezényelhetik őket.

Az elmúlt hetek reptéri esetei miatt a kormány szerint nemcsak a légitársaságok, hanem a légi irányítók is hibásak. Gulyás Gergely véleménye szerint ezek kétharmadában a légitársaságok, egynegyedében viszont a légi irányítók okolhatók feleősként. Utóbbiaknál utalt a létszámhiányra is, hiába volt bővítés a Hungarocontrolnál, ennek ellenére a probléma továbbra is fennáll, melyhez akcióterv kidolgozását várja az ágazattól.

Mivel kevesebb a légi irányító, ezért a magyarországi légiforgalmi szektorok nem tudnak teljes kapacitással működni, sok esetben nyolc helyett hat használható csak − írja a hvg.hu.

További nehezítő körülmény, hogy 2021 óta nem sztrájkolhatnak a Hungarocontrolnál dolgozók, a kormány ráadásul egy új, védelmi ipari holdingba szervezte a vállalatot, melynek vezérigazgatója Palkovics László, és a Honvédelmi Minisztérium alá tartozik.

Már május végén megjelent egy rendelettervezet, melynek indoklása szerint:

a rendelet megteremti a lehetőségét, hogy a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. -nél önkéntes tartalékos légiforgalmi irányítókat alkalmazzanak és bevezeti a gyakornok szakszolgálati engedélyt.

Az önkéntes tartalékosok tehát így szakszemélyzetté válhatnak, melynek feltételei a betöltött 18. életév, az érettségi, a középfokú nyelvvizsga, az angol nyelvű rádió-távbeszélői vizsga, a polgári légiforgalmi irányítói vagy a polgári gyakornoki légiforgalmi irányítói szakszolgálati engedély megléte.

Utóbbihoz több elméleti tantárgyat is el kell sajátítani, mint a légi jog, légiforgalmi irányító szolgálat eljárásai, kommunikációs és navigációs eszközök ismerete, légijármű típusismeret, radarberendezések, valamint meteorológia.

A katonák mindent is helyettesíthetnek?

Az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja majd a végzős középiskolásoknak a B kategóriás vezetői engedély megszerzését, melynek gyakorlati képzését a Honvédelmi Minisztérium támogatja. A tárca tájékoztatása szerint már folyamatban van a honvédség kötelékébe tartozó kijelölt szakoktatók képzése.

A szakoktatói képzésben a Magyar Honvédség állományába tartozó katonák vehetnek részt, amennyiben betöltötték 23. életévüket, középiskolai érettségivel, valamint legalább két éve érvényes B kategóriás vezetői engedéllyel és egészségügyi alkalmassági vizsgával rendelkeznek.

Idetartozik még, hogy a státusztörvény módosításaként 55 évesnél idősebb honvédeket vezényelhetnek át bizonyos tankerületekbe, ahol ha nincsen nekik megfelelő munkahely, akkor át kell képezni őket esetlegesen tanárrá, ugyanis a szerződéses viszonyban álló honvédek elláthatnak nevelő-oktató feladatokat.

Rovatok