Index Vakbarát Hírportál

Elbontották Balatonfüred szégyenfoltját, csak néhány szökőkútdarab maradt a görög faluból

2024. július 15., hétfő 06:43

A szórakozóhelyekből és boltokból álló turistalátványosság 30 éve idegennek érződik a Balaton-parti városban – azonban négy év küzdelem után az önkormányzatnak sikerült elbontania a „Sun Cityt”.

Gyakorlatilag semmi nem maradt a város szégyenfoltjaként is emlegetett balatonfüredi görög faluból. A Balaton Televízió Facebook-oldal által közzétett videón látszik, hogy a helyszín ikonikus szökőkútjának két nagyobb darabján kívül teljesen elbontották a turistalátványosságként épített, ám elhanyagolt „városrészt”.

A város önkormányzata 2020 óta ügyködik azon, hogy elbontsák a hivatalosan Sun City néven futó városnegyedet. Egy darabig azonban ellenállásba ütköztek azoknál a bolttulajdonosoknál, akik nem akartak megválni az ingatlanjaiktól. Ahogy azonban a közzétett videón látszik, a kisajátítási eljárásnak – és magának a görög falunak is vége.

A falut 1994-ben kezdték építeni, azonban az egyéves határidő vége előtt elfogyott a helyi kereskedők által összeszedett 300 millió forint. 1995-ben alakult a Görögfalu Kft., amelyet a károsult kereskedők hoztak létre, hogy mentsék, ami menthető.

Ezt követően az épületek évekig üresek maradtak. 2003-ban a Masped csoporthoz került Balatonfüred legkevésbé városba illő negyede, ami 2005-ös újranyitását követően is majdnem teljesen üres maradt. 2008-ban a Sundance Park Kft. vette át, akik 2011-ben SunCity parknak nevezték el az átfestett, szórakozóhelyekkel tűzdelt területet.

Ám a görög falu sosem tudta igazán megvetni a „lábát” Füreden, ráadásul a Sundance által létesített szórakozóhelyek folyamatosan súrlódási pont volt a város és a turisták között. Így a Kúria jóváhagyásával 2024-ben elbontották a falut.

Rovatok